Hírek
2020. Február 04. 14:20, kedd | Belföld
Szerdán már fizetésemelésnek örülhetnek a rendőrök
Szerdán érkezik a számlákra a rendőrök emelt fizetése; a kormány januári döntése 56 ezer hivatásos rendvédelmi dolgozót érint - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Kontrát Károly elmondta, a 10 százalékos illetménykiegészítésnek megfelelő juttatást mások mellett a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, az idegenrendészet, a szolgálatok és a büntetés-végrehajtás hivatalos állományában dolgozók kapják meg. Jelezte, az idei béremelésre a kormányzat 34 milliárd forintot fordít.
Kiemelte, a kormány a béremeléssel szeretné megbecsülését kifejezni a rendvédelemben dolgozóknak azért a munkájukért, amit a magyar emberek biztonságáért végeznek a településeken, és különösen a magyar határ védelmében.
Ma a biztonság a legfontosabb közösségi érték, és Magyarország biztonságos országnak számít, ebben pedig kiemelkedő szerepe van a rendvédelmi hivatásos állománynak - mondta az államtitkár.
Kontrát Károly azt is elmondta, a mostani béremelés a 2015-ben megkezdett rendvédelmi életpályaprogram folytatása. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a múlt év végén bruttó félmillió forint juttatást is fizettek; az először most, a januári fizetésekkel érkező 10 százalékos kiegészítő juttatás pedig beépül a bérbe.
Az államtitkár megemlítette még, hogy
a rendőrség a koronavírus elleni védekezésben is kulcsfontosságú feladatokat kapott az Operatív Törzs akciótervében.
Kontrát Károly hangoztatta, a kormány eltökélt abban, hogy az életpályamodell már bevezetett intézkedéseinek továbbfejlesztésével tovább javítsa a rendvédelmi állomány anyagi és munkakörülményeit.
Forrás: origo.hu
Fotó: Hirling Bálint - Origo
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
