Hírek
2018. Január 02. 14:00, kedd | Életmód
Szerencsés halottal álmodni?
Az éltünknek van egy jelentős része, amiről gyakran nem akarunk, vagy nem merünk tudomást venni: az álmaink. Van, aki nem is emlékszik rá, másokat pedig igencsak felzaklatnak az éjszakai álmok.
De van-e jelentésük az álmoknak, például ha halottal álmodunk?
Sokan megrettennek a rossznak vélt álmoktól, biztosan valami eljövendő szerencsétlenség jele lehet, pedig az álmoskönyv szerint gyakran jót jelentenek, az elsőre ijesztőnek tűnő álmok. A pszichológia szerint is érdemes velük foglalkozni, hiszen sok mindent elárulnak tudatalattinkról, aktuális élethelyzetünkről. Halottal álmodni pedig különös jelentőségű.
Halott rokonnal, ismerőssel álmodni
A pszichológusok szerint halott ismerősünkkel álmodni annyit jelent, hogy még nem dolgoztuk fel az illető elvesztését, azt hogy mit is jelentett ő nekünk még életében. Fontos végiggondolni, hogy milyen habitusú embert veszítettünk el a halott személyében, milyen szerepet játszott az életünkben. Ha hiszünk benne, még tovább elemezhetjük az elhunyt álombéli szavait, viselkedését, hátha iránymutatással szolgál mostani életünkre, hiszen sokan gondolják úgy, hogy kedves halottaik a másvilágról is vigyázzák minden lépésüket.
Ismerősünk halála
Ha még életben lévő ismerősünk halálát álmodjuk meg, az nem feltétlenül jelent valami közelgő rosszat az illető számára, sőt az álomfejtők szerint sokáig fog élni. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy számunkra mit jelentene az ő elvesztése. Lehet, hogy már nincs rá szükségünk. Már nem tudjuk egymást támogatni, segíteni, s ezért el kell engednünk egymás kezét. Sőt gyakran álmunkban szabadulunk meg kellemetlen kollégáktól, idegesítő szomszédoktól, egész egyszerűen úgy, hogy halottnak álmodjuk.
Halott állattal álmodtál?
Az álomfejtők szerint a halott állattal álmodni is különleges jelentőségű: a halott oroszlán például a támogatás hiányát jelképezi, a cápa a tartós béke a gondtalan élet szimbóluma. A vízben úszó döglött halak pedig sok-sok idegeskedést, nehezen megoldható problémákat vetítenek előre.
Forrás: nlcafe.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 14. 16:00, szombat | Életmód
Ismét országjáró turnéra indul a Csukás Meserádió és az M2 Mesetévé
A tavalyi nagy sikerű országjárás után a közmédia gyerekeknek szóló és a nap 24 órájában elérhető csatornái, az M2 Mesetévé és a Csukás Meserádió ismét országjáró turnéra indulnak.
2026. Március 14. 14:00, szombat | Életmód
Március 15. - Gulyás Gergely: 1848 hősei a magyar szabadság és függetlenség szimbólumaivá váltak
2026. Március 13. 12:00, péntek | Életmód
Magyar város, ahol 100 százalékban elektromos járművekkel biztosítják a tömegközlekedést, és önvezető autóbusz jár
2026. Március 13. 10:00, péntek | Életmód
Napos, tavaszias idő várható az ünnepi hétvégén
Jellemzően napos idő várható a hétvégén, a hőmérséklet csúcsértéke megközelíti a 20 Celsius-fokot.
