Hírek
2022. November 02. 14:38, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Szijjártó: Magyarország szinte egyedüliként szólal meg a béke hangján a nyugati féltekén
Magyarország szinte egyedüliként szólal meg a béke hangján Európában, sőt az egész nyugati féltekén az ukrajnai háborúval kapcsolatban, miközben a többség eszkalációs retorikát alkalmaz - jelentette ki a külügyminiszter.
A tárcavezető az Ammáni Biztonsági Fórum nyitó panelbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy bár regionális fegyveres konfliktusról van szó, az súlyos negatív hatásokkal jár az egész világ számára, egyebek mellett az első valódi globális energiaválság és a kialakuló élelmezési krízis miatt.
Felszólalásában rámutatott, hogy Ukrajna szomszédjaként Magyarországon azonnal és rendkívül súlyosan jelentkeznek a háború közvetlen következményei, de a közvetett hatások is érezhetők.
"Hazánk kettős nyomás alatt áll, kelet felől már több mint egymillió menekült érkezett, miközben a déli határt ostromolják, ott a hatóságok csak idén már mintegy 230 ezer illegális határátlépési kísérletet hiúsítottak meg" - közölte.
Ráadásul - mint mondta - a helyzetet csak tovább súlyosbítják az elhibázott európai uniós szankciók, amelyek nem váltották be az ígéreteket, nem vetettek véget a háborúnak, nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot, ehelyett a harcok egyre brutálisabbak, Európában energiaválság alakult ki és az árak az egekben vannak.
Erre példaként hozta fel, hogy Magyarország tavaly hétmilliárd eurót fordított energiaimportra, míg ez idén 19 milliárd euró, jövőre pedig 29 milliárd euró is lehet.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a negatív következmények különösen nagy veszélyt jelentenek az amúgy is instabil helyzetben lévő térségekre, mivel az életkörülmények romlása hamar a szélsőséges ideológiák terjedéséhez és az erőszak fellángolásához vezet. Ez pedig újabb migrációs hullámokat válthat ki, ami fokozza a terrorfenyegetettséget világszerte, mivel az ellenőrizetlen emberáradat megkönnyíti a merénylők mozgását.
"Magyarország ezért abszolút érdekelt az ukrajnai békében, azonban, sajnos, azon kevés ország között vagyunk Európában és a nyugati féltekén, amely a béke hangján szólal meg, mivel a többség eszkalációs retorikát alkalmaz" - szögezte le.
Hozzátette, hogy hazánk lényegében az egyetlen európai ország, amely nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem vesz részt az EU kiképző missziójában, ezért pedig a kormány támadásoknak van kitéve politikailag és a nemzetközi médiában.
A miniszter figyelmeztetett: minél előbb véget kell vetni a regionális fegyveres konfliktusoknak, ugyanis minél több ilyen zajlik párhuzamosan, annál nagyobb a veszélye egy újabb világháború kirobbanásának. Kiemelte, hogy az ukrajnai helyzet további eszkalációja nyomán könnyen kontrollálhatatlanná válhat a konfliktus.
Fotó: Szijjártó Péter - Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.