Hírek
2020. Március 25. 09:30, szerda | Helyi
Színésznők karanténban: Sík Frida is üzent
Sík Frida, a Győri Nemzeti Színház színésznője, édesanya nyilatkozott, aki most kisfiával tölt minden percet.
"Én egy pozitív ember vagyok. Minden okkal történik" - vallja Sík Frida.
"Próbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből a helyzetből is. Minden pillanatot igyekszem megélni a kisfiammal, akivel töltjük egymást és aki a napokban így fogalmazott: „nem baj, hogy nincs ovi, mert legalább egész nap együtt vagyunk.” És én pont ezt érzem." Most ennek van itt az ideje. Most ennek valamiért úgy kellett alakulnia, hogy a felgyorsult, rohanó világban kicsit lecsendesüljünk és megérezzük az „együtt” erejét. Azt gondolom, ha ennek a borzalomnak vége, mindenki kicsit jobban fog hinni az „együtt” erejében és abban, hogy a pillanatokat megélni érdemes és nem kipipálni. Ugyan nem személyesen, de olyan emberekkel beszéltem az elmúlt napokban telefonon, akikre több időt szeretnék szánni a későbbiekben is, mert bizony idő hiányában sokszor szorult háttérbe olyan érték, amiknek inkább előtérben van helye" - meséli a Győri Nemzeti Színház színésznője, majd hozzátette:
"A színház persze nagyon hiányzik. A kollégákkal is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, erősítjük egymást, hiszen a Győri Nemzeti Színház a második otthonunk. Sokszor elérzékenyülök a közösségi oldalakon alakuló összetartáson is. Alkotó emberek vagyunk, így én is igyekszem hozzáadni a mindennapokhoz. Kisfiam altatása után sokat olvasok, verselek, énekelek és egy-egy érzést, emléket, bennem lévő gondolatot megerősítésképpen közzé is teszek, hiszen az orvosok felesküdtek arra, hogy fizikailag gyógyítanak, mi viszont hivatásunk szerint a lelkeket ápoljuk. Kötelességemnek érzem ebben a helyzetben is képviselni azt, ami vagyok, amit gondolok és amiért esetleg a nézők hálásabbak, mint valaha.
"Itt szeretném megemlíteni, hogy aki értünk bármilyen formában jelenleg is dolgozik, és akik otthonról is igyekeznek valamilyen módon erőt adni a kialakult helyzetben, azokat imámba foglalom és hálát adok értük! Érted is, Dani!" - tette hozzá a színésznő.
Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotó: Győri Nemzeti Színház - Fehér Alexandra
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
