Abszolút "színház a bevásárlóközpontban". A színházi légkör mellett mégis csak tudható, hogy egy bevásárlóközponton belül játszotok. Hogyan fogadjátok színészként ezt a helyzetet? Látszik, hogy ti művészek is élvezitek a játékot…

A Vidám Színpad, miután Budapesten, a Révay utcában megszüntették, újjáalakult Óbudán, az Átrium EuroCenterben. Az igazgató, Böröndi Tamás és a művészeti vezető, Straub Dezső egy moziteremben, építette újjá a színházat, ahol 450 néző, estéről estére,kényelmes moziszékben ülve kacaghat önfeledten, két és fél órán keresztül. Színészként, szerintem sok kollégám nevében mondhatom,hogy ott van a színház, ahol a színpad. Itt egy csodálatos épített színpad van, lámpaparkkal, hangosítással. Van öltözőnk,külön mosdónk és egy egész pláza áll a rendelkezésünkre, ha próba és előadás között megéhezünk vagy éppen bevásárolnánk, vagy kikapcsolódnánk mondjuk a fenti konditeremben. Nincs okunk panaszra, már csak azért sem,mert a színház már említett két emblematikus figurája, a Böröndi – Straub kettős nem csak a színpadon, hanem azon kívűl is szoros együttműködésben próbálja folyamatosan javítani a színház technikai és a privát körülményeit. Igazi színház vagyunk, csodálatos kollégákkal dolgozhatok és számomra nagyon sikeres évadon vagyok túl,hiszen az álatalad már látott Család ellen nincs orvosság című Ray Cooney vígjátékon kívűl, már két másik darabban is játszom, Marc Camoletti: Négy meztelen férfi és Georges Feydeau: Fel is út, le is út című vigjátékaiban. Remélem a jövőben is számítanak rám!

Böröndi Tamás és Straub Dezső

Felhőtlen szórakozást ígér az előadás, kérlek osszál meg velünk a darabbal kapcsolatos élményeidből, kulisszatitkokból!

Tulajdonképpen én belecsöppentem ebbe a darabba. A premier előtt néhány nappal Straub Dezső keresett meg, hogy nem érnék- e rá, mert úgy alakult, hogy be kellene ugranom a premierre. Hál’ Istennek ráértem, így aztán a Család ellen nincs orvosság című darabba a bemutató előtti héten csatlakoztam. Ezzel együtt az első felvonást kétszer, a második felvonást háromszor próbáltam le. Technikailag nem egyszerű az első felvonás, mert mindjárt az első megjelenésem alkalmával egy hatalmas betegszállító gurulós ágyat kell betolnom egy lengőajtón. Ezt az előadás előtt be kell állítanom mindig pontosan ugyanabba a szögbe, különben nem tudom zökkenőmentesen betolni. Viszont, ha megakadnék, a már színpadon lévő Straub Dezső mindig kisegít a szó szerint szorult helyzetemből. A második felvonásban pedig hosszú perceket töltök a földön fekve, mert a szerepem szerint picit nagyobb adag nyugtatót kaptam a kelleténél. Ilyenkor, ha hiszed, ha nem, nem nyitom ki a szememet egészen addig, amíg meg nem kapom az adott végszót az ébredésre, annak ellenére, hogy háttal fekszem a nézőknek. Elaludni azért nem szoktam, hiszen a fejem felett viccesebbnél viccesebb dolgok zajlanak.

A jó kollégák mellett, külön öröm szerintem, ha valaki az édesanyjával lehet egy színpadon…

Mivel színészcsaládból származom, édesanyám Halász Aranka, édesapám Kokas László, joggal merül fel a kérdés, hogy játszottam e már a szüleimmel együtt!? Felléptünk már együtt zenés műsorban, de igazi színdarabban még nem játszottunk közösen. Ezért is nagyon kedves számomra ez a darab, ugyanis édesanyám felváltva alakítja, az egyik orvos édesanyját Tóth Judittal. Csavar a történetben, hogy édesanya még annyit sem próbálta ezt a darabot, mint én, hanem ő tényleg beugrott. Amikor először játszotta próbáltam neki segíteni, de szerintem én jobban izgultam, ezért a háttérbe húzódtam, rábíztam őt a kollégákra, akik profin segítették őt. Úgy tudom leírni azt a helyzetet, mikor azt mondják egy orvosnak, hogy a közeli hozzátartozóját ne kezelje, mert érzelmileg elfogult. Szerencsére neki is szuperül sikerült minden. Igazán büszke vagyok, amikor a tapsrendben az édesanyám kezét foghatom!

Miként mutat rá a mai emberek életére, hétköznapjaira, a kórházi életre? Mennyire van aktualitása? A "brit humor" milyen szerepet játszik az előadásban, a rendezésben? Ahogy el is hangzik: "Olyan jókat mulattunk! Alig maradt időnk a betegekre!"

Ray Cooney darabban játszani mindig hálás, mert szerintem tökéletesen van megírva. Tulajdonképpen „csak” el kell mondani. Olyan helyzetkomikumok vannak benne, hogy mi játszók is sokszor alig bírjuk tartani magunkat, mert nagyon jó kis „lubickolásokra” ad lehetőséget. A humor véleményem szerint mindig aktuális és mindig az adott társadalmi helyzetre reflektál. Az egészségügy mindig aktuális téma, de ez egy vígjáték és ezt nem szabad elfelejteni. Egyszerűen jól érezzük magunkat.

"A londoni Szent András Kórház pszichiátriáján ember legyen a talpán, aki az ápoltakat meg tudja különböztetni a gyógyítóktól! Innen vagy csak gyógyultan lehet távozni, vagy ha belehal az ember, az csak a kacagástól lehet, mert ahogyan a főorvos mondja: „Olyan jókat mulattunk, alig maradt időnk a betegekre!“ - olvashatjuk az előadás ajánlójában.

Az interjút készítette, írta: Csobay Dániel

Képek: Claraphoto-Szirmai Klári- Facebook