Hírek
2012. Szeptember 24. 12:25, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Pozsgai Kitti/www.boxingone.com
Szombaton kezdték a bajnoki szezont a győri ökölvívók

Szombaton, a vajdasági Szabadkán megkezdődött a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság 2012-2013 –as szezonja, ahol a helyi Spartak Subotica „Wolves” a győri Patent Gladiators gárdáját látja vendé
A tavasszal befejeződött előző szezonban az akkor újonc Szabadka az előkelő harmadik helyen fejezte be a pontvadászatot, míg a Rába-parti együttes ezüstérmet szerzett a „Komárno Sharks” mögött.
A szerbiai együttes erősítéseiről egyelőre nincs információ, ám a győriek igen komoly reményekkel vághatnak neki a pontvadászatnak. Nagy Zoltán csapata mindig is masszív erőt képviselt a B1-ben, amit számos dobogós helyezés bizonyít, azonban a bajnoki cím még hiányzik a gyűjteményükből. Idén viszont jó esélyekkel vághatnak neki az öt résztvevős ligának, hiszen a nehézsúlyú klasszis Darmos József érkezésével komolyan erősödtek, amely súlycsoport mindig is „problémás” volt a győrieknél.
A legnagyobb erősítés persze az, hogy a tavalyi ezüstcsapat magja együtt maradt; Nyéki Georgie (64 kg) és Zámbó Dániel (69 kg) most is harcra kész, miközben a fiatalok, Sinkó Zoltán (60 kg) és Lányi Vitalij (81 kg) immáron kellő rutinnal rendelkezik a nagyobb célok eléréséhez.
„Nem tudom, hogy aranyesélyesek vagyunk-e, de megtisztelő, ha valaki így gondolja” – fogalmazott megkeresésünkkor Nagy Zoltán. „Mi azonban nem érmekben gondolkodunk, hanem jó szereplésben, jó mérkőzésekben, és abban, hogy a győri bokszolók fejlődése továbbra is töretlen legyen. Ha az eredmény is jön, az nagyszerű, de nem akarunk görcsösen semmilyen érmet. Nem szívesen raknék semelyik ökölvívóm vállára extra terhet. A győri bokszolók minden eredménynek, minden helyezésnek örülni tudnak, ha azért tisztességgel megdolgoztak.”
Minden bajnokság kezdete egyfajta vakrepülés, hiszen a riválisoknak jórészt fogalmuk sincs arról, hogy az ellenfél kerete miként alakult a szünetben. Így van ezzel Nagy Zoltán is.
„A szerbek csapata harcos bokszolókból áll, és mint ahogyan mi, ők is mindent megtesznek a siker érdekében” – fogalmazott a győri edző. „Jó a kapcsolatunk Tomiszláv mesterrel, aki egy fiatal szakember, figyelemreméltó eredményekkel. Jó mérkőzés lesz a szombati, ez az egy biztos. Az előző bajnokságban már összecsaptunk, és kétségtelenül fűtheti őket a visszavágási vágy. Tudjuk, hogy a szerb ökölvívók erősebbek, magabiztosabbak, ha otthon lépnek kötelek közé, mivel valami oknál fogva hazai pályán mindig képesek erőn felül teljesíteni.”
Nagy Zoltán nem akarta elárulni, hogy Szabadkán pontosan milyen csapattal igyekszik majd jó eredményt elérni, helyette arról beszélt, hogy idén a kulcsposztokon is lehet „rotáció”.
„Tisztában vagyok a versenyzőim képességeivel, erényeivel, vagy esetleges hiányosságaival” – mondta. „Örvendetes, hogy vannak súlycsoportok, ahol több hadra fogható bunyós versenyez a csapatba kerülésért. Idén a 64 kilóban Nyéki mellett az ifi Sinkó Krisztiánnak is szerepet szánok, valamint a 69 kilós Bugyik Imre úgyszintén bevetésre kerülhet. Nagyon fontos, hogy a B1-ben a fiatalok lehetőséget kapjanak a fejlődésre.”
A B1 liga hivatalos weboldala a www.boxingone.comcímen érhető el, ahol a friss hírek mellett versenynaptár, televíziós program, exkluzív videók, fotógaléria, valamint aktuális tabella is várja az olimpiai szabályrendszerű ökölvívás barátait. A liga mérkőzéseinek összefoglalóit a DigiSport csatorna sugározza.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 25. 09:08, kedd | Helyi
Idén is a 200 méter egyesre helyezi a hangsúlyt a kenus Takács Kincső
Idén is a 200 méter egyesre helyezi a hangsúlyt a kenus Takács Kincső, aki tavaly nyolcadik lett ebben a számban a párizsi olimpián.
2025. Március 25. 08:13, kedd | Helyi
Olvasmányélmények a falakon
Ex Libris címmel nyílt meg Horváth Ákos grafikusművész kiállítása a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában.
2025. Március 25. 07:44, kedd | Életmód
Jövő nyáron mutatják be Christopher Nolan Odüsszeia című filmjét
Jövő nyáron mutatják be Christopher Nolan Odüsszeia című filmjét, amelynek főszereplőjét, Odüsszeuszt, Matt Damon alakítja - számolt be róla a Variety.com a hétvégén.
2025. Március 25. 07:41, kedd | Életmód
Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye programjában
A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon a látogatók számos koncert, színházi előadás és cirkuszi program közül válogathatnak