Hírek
2019. Augusztus 16. 10:18, péntek | Bulvár
Szomorú hírt közölt Sas József felesége
Sas József abban reménykedett, hogy gyorsan halad majd a gyógyulása és idén még színpadra állhat, de felesége szerint erre nincs esély.
Sas József a kórházban még azt tervezte, hogy az év utolsó napján mindenképpen színpadra áll, ám a humorista felesége szerint erre nem fog sor kerülni. Az otthonában lábadozó humoristának most a gyógyulásra kell koncentrálnia.
„Józsi minden évben nyáron tervezte meg a következő évadot, de nem véletlen az sem, hogy rosszul lett. Elmúlt már 80, de be kell látni, ez nem egy nyugdíjas szakma. Rengeteg munkával jár, 10–15 embert kellett koordinálnia, nem csoda, hogy olyan magas volt a vérnyomása állandóan. Most kiegyensúlyozott és a sztrók után a vérnyomása is beállt, jobb gyógyszerkombinációt kap. Sokkal nyugodtabb, hogy nem csinál színházat” – mondta a feleség a Borsnak. Azt is elárulta, szerinte leghamarabb tavasszal állhat színpadra a férje. „Ez az élete, én már megszoktam, nem venném el tőle” – tette hozzá, majd arról is beszélt, hogy viseli betegségét a humorista.
„Hisztis és a fegyelem sem az erőssége. Mindent azonnal szeretne, de ez most nem az az időszak. Hosszú út még a gyógyulás. Sokszor türelmetlenné teszi az állapota.
Faltól falig igazgatónak hívta régen a társulata, de most kényszerítve van a tétlenségre. Nehezen bírja, és a kiszolgáltatottság is megviseli. Van mellette egy diplomás szakápoló fiatalember, aki nagyon sokat segít, gyógytornász is jár hozzá, és természetesen én is a rendelkezésére állok a nap 24 órájában” – árulta el a feleség.
Forrás: life.hu
Kép: MTI/Kollányi Péter
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Március 30. 14:00, hétfő | Bulvár
Putyin: Oroszország kész ismét olimpiát rendezni
Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának - közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.
