Hírek
2013. Október 08. 13:51, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Tagadta bűnösségét a halált okozó testi sértéssel vádolt pár
![Tagadta bűnösségét a halált okozó testi sértéssel vádolt pár](/external/image_cache/e/0/d/e0d8ec7185a1394c7475d4ce4ff5fbc4.jpg)
Halált okozó testi sértéssel és rablással vádolt két ember ügyét tárgyalta a Szegedi Törvényszék kedden. A 22 éves férfi és a 25 éves nő is tagadta bűnösségét.
A vádirat szerint 2012. július 12-én éjszaka a pár Szegeden egy iszogatás után egy padon alvó, ittas férfit próbált meg kifosztani. A nő átkutatta a hajléktalan ruházatát, míg a férfi őrködött. Amikor a sértett felébredt, súlyosan bántalmazták. A pár néhány száz forinttal távozott, magára hagyva a sértettet. Egy járókelő értesítette a mentőket, a hajléktalant kórházba vitték, de július 13-án belehalt sérüléseibe.
A 22 éves elsőrendű vádlott tagadta bűnösségét a bíróságon tett vallomásában. Elmondása szerint azon az estén sétáltak barátnőjével, a padon ülő sértett magához hívta őt és felpofozta. Ezután a vádlott négyszer ököllel megütötte a sértettet. A szája vérzett ugyan, de még lélegzett, amikor magára hagyták a padon. A nő oda sem ment hozzá - mondta.
A férfi szerint volt náluk pénz, mivel iszogatni indultak, így nem akarták elvenni a férfi értékeit.
A férfit az ügyészség egy 2011-ben elkövetett kifosztással is vádolja. Az eset bizonyítékait az otthonában tartott házkutatáskor találták meg a rendőrök.
A keddi tárgyaláson a vádlott tagadta a 2011-ben elkövetett kifosztást is, amelyet szerinte egy ismerőse követett el és vitte a lakására az akkori sértett iratait.
A nő nem tett vallomást a bíróságon. A nyomozáskor felvett vallomásában nem ismerte el bűnösségét. Akkor azt mondta, azon az estén a férfival együtt italoztak, és emlékszik a sértettel való találkozásra. Eszerint a férfi felpofozta párját, aki ezután néhányszor ököllel arcon vágta a sértettet, majd magára hagyták.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 13. 07:54, kedd | Kék hírek
Nagy értékben foglalt le autókat a NAV egy adócsaló cégtől
Több mint 157 millió forint értékben foglalt le autókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy gépjármű-kereskedő cégtől, amely folytatólagosan szabálytalanul teljesítette adókötelezettségét.
2024. Augusztus 09. 08:07, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek egy iskolaőr ellen, aki egy hetedikes kislányt zaklatott
2024. Augusztus 09. 08:06, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek a lányát kádba fojtó nővel és élettársával szemben
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nő és annak élettársa ellen, akik vízbe fojtották a nő fogyatékkal élő lányát egy Nyírbátor közeli településen.