Hírek
2010. Július 08. 07:49, csütörtök |
Belföld
Forrás: HírTV
Taktikát változtatott a Google Kínában
![Taktikát változtatott a Google Kínában](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Megváltoztatta taktikáját a Google Kínával kapcsolatban, miután a cenzúrára és a hacker-támadásokra válaszul márciusban a Google.cn címre látogatókat automatikusan átirányította. Az AFP szerint az amerikai internetes óriás immár azé
A Google keddi bejelentése szerint leállítják a kínai felhasználók automatikus átirányítását a Hong Kong-i portálra. „A kínai kormány illetékeseivel folytatott tárgyalások alapján világossá vált, hogy a részükről elfogadhatatlan az átirányítás és közölték, hogy ha folytatjuk, nem újítják meg az engedélyünket" - tette közzé a Google jogi osztályának vezetője, David Drummond a cég blogjában. Drummond szerint az elkövetkező napokban teljesen leállítják a felhasználók átirányítását.
Marsha Wang, a Google pekingi szóvivője azt mondta: a cég továbbra is felkínál majd a felhasználóknak szűrésmentes keresési lehetőségeket, azt azonban nem kívánta közölni, hogy ez mennyiben felelhet meg a kínai kormány elvárásainak. Drummond azt írta blogjában, hogy a felhasználók visszakapják a Google.cn-t zenei és fordítási szolgáltatásokra, amelyeket szűrés nélkül érhetnek el.
A Google engedélyét hivatalosan szerdán kellene megújítani Kínában. Az AFP szerint a cég „új megközelítésnek" nevezi azt, amire kérelmét alapozza az engedély megújításában. „Az új megközelítés összhangban van elkötelezettségünkkel, hogy nem cenzúrázunk és meggyőződésünk szerint a kínai törvényekkel is" - írta Drummond.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Mélyponton a születésszám
Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor Románia miniszterelnökével tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról és a román schengeni tagságról
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államti
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Ukrajna azokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, akik következetesen kiállnak a béketárgyalások mellett
Ukrajna Magyarországot és Szlovákiát, azokat az országokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, amelyek következetesen kiállnak az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
KSH: a benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 610 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a szomszédos országok átlagértékénél.