Hírek
2019. Április 18. 06:35, csütörtök | Helyi
TAPS-díj 2019: Dunai Csenge
Az „Évad színművésznője” kategória másik jelöltjét, Dunai Csengét is megkereste portálunk.
A tündérlaki lányok "Boriskája", a Különös házasság "Dőry Máriája", Csehov: Sirály című előadásának "Nyina Zarecsnaja", 2017 tavaszán kezdett el dolgozni a Győri Nemzeti Színházban, akkor még negyedéves egyetemistaként.

"Azóta több főszerepet is eljátszhattam a győri színpadon és azt kell mondjam, hálás vagyok a Sorsnak és Forgács Péternek, hogy ehhez a színházhoz kerültem. A legfontosabb dolognak tartom, hogy az egyetemről kikerülve a színészpalánta beledobva a mély vízbe, elsősorban ne lubickoljon, hanem mindenek előtt tanuljon meg úszni! És hagyja magát úszni tanítani! Ha még nem is tanultam meg „úszni”, de azt bizton állíthatom, hogy szeretem a mély vizet és szeretek úszni tanulni ebben az óriási medencében! Olyan élményekkel, tapasztalatokkal és szerepekkel gazdagodtam itt az elmúlt 2 évadban, amit talán sehol máshol nem tapasztalhattam volna meg.

A Taps-díjra második alkalommal jelölnek és ez óriási megtiszteltetés és természetesen öröm is egyben. El kell hogy mondjam, nem érzem ezt versenynek, hogy melyikünk tud jobban és szebben vagy akár gyorsabban „úszni”!
Drukkolok Áginak, és vele együtt örülök majd, ha a nézők úgy döntenek. Hálás vagyok az eddigi élményekért, a győri közönség színház-szeretetéért és a jelölésért!" - nyilatkozta megkeresésünkre Dunai Csenge, a Győri Nemzeti Színház színésznője.
A TAPS-díj 2019 jelöltjeire itt tudtok szavazni:
A díjátadó gála 2019. május 11-én a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében lesz, melyre korlátozott számban lehet jegyett kapni.
Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotók: Csobay Dániel fotográfus
Főkép: gyoriszinhaz.hu - Fehér Alexandra- társulati fotó
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 07:06, hétfő | Helyi
Tavaszra készítik már a játszótereket
A Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési igazgatóságának dolgozói valamennyi játszóteret felkeresik és elvégzik a szükséges beavatkozásokat. A héten már tavaszra készítik elő a gyerekek birodalmát.
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
