Hírek
2015. Február 09. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Technológiai fejlesztés az élőhal-szállításban
Technológiai fejlesztést hajt végre az élőhal-szállítás területén a Tógazda Halászati Zrt. és a BME Viking Zrt. alkotta konzorcium, a projektet kutatásaival támogatja a hozzájuk csatlakozott Szent István Egyetem - közölte a halászati társaság elnök-vezérigazgatója az MTI-vel.
Németh István elmondta: a 2014-ben indult és idén júniusban záruló 250 millió forintos fejlesztéshez a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 200 millió forinttal járul hozzá az Új Széchenyi Terv keretében.
A projekt során olyan metódust dolgoznak ki, amely alkalmazásával nagyobb biztonsággal, távolabbra és olcsóbban lehet európai halfajokat szállítani.
Németh István elmondta: a fejlesztés eredményeként a pontynál és busánál már ezer kilométer távolságig kidolgozták a szállítás optimális feltételeit, a ragadozó halak esetében még zajlanak a kísérletek.
A cég elnöke felidézte, hogy a Tógazda Halászati Zrt. és a BME Viking Zrt. alkotta konzorcium 2012-ben jött létre a projekt megvalósítására, majd csatlakozott hozzájuk a Szent István Egyetem (SZIE) halászati tanszéke.
Németh István megjegyezte: a műszaki megoldások kidolgozása két területen is folyik: a szállítójármű-felépítményének és a hozzá tartozó halas tartályoknak a fejlesztésében, valamint egy szenzorrendszer kialakításában, amely adatokat gyűjt, elemez és visszacsatol. A BME közreműködésével a speciális tartályok műszaki tervei mellett már prototípusok is készültek.
A vezérigazgató elmondta, hogy a projekt lezárása után közzéteszik a vizsgálati és a technológiafejlesztési eredményeket, így a minimálisan 14 halfajhoz és korosztályhoz kötött technológiai leírást, a halszállítmányozáshoz illesztett szoftvert és a szenzoregyüttes alkalmazását leíró know-how-t, valamint egy használati mintaoltalmat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 14. 08:47, szombat | Belföld
OVF: árhullám várható a magyarországi folyókon, megkezdte működését az Országos Műszaki Irányító Törzs
2024. Szeptember 14. 08:45, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a magyar gazdaság a fellendülés, a konjunktúra kapujában áll
2024. Szeptember 14. 08:41, szombat | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség felkészült az árvíz elleni védekezésre
A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson egy árvízi veszélyhelyzet kezelésében – közölte a honvédelmi miniszter a tárcának az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint.
2024. Szeptember 14. 08:40, szombat | Belföld
Orbán Viktor az IMF vezérigazgatójával tárgyalt a világgazdaságról, a blokkosodás elleni fellépésről
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Kristalina Georgievát, a Nemzetközi Valutaalap IMF vezérigazgatóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.