Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2016. Február 02. 12:43, kedd | Helyi
Forrás: Zsaru mgazin

Tehetségek

Tehetségek

Kilenc hónaposak a BRFK saját tenyésztésű malinois kutyái. A nyolc testvér közül öt már most megfelel a szolgálati követelményeknek.

Születésük óta figyelemmel kísérjük a nyolc kiskutya fejlődését, amelyeket Kreitz Zsuzsanna alezredes, a BRFK bűnügyi technikai osztályának vezetője és Suszter Ferenc alezredes, a BRFK kiképző kutyavezetője által kidolgozott program alapján fejlesztenek. Kísérleti jelleggel már a kezdetektől játékosan felkészítést kapnak a rendőrségi szolgálatra. A gyakorlás során téglák közül, biciklinyereg alól, bőröndből, motorháztetőből is kiszagolták a kábítószert. Már nemcsak a szimatuk miatt érdemes komolyan venni őket, hanem a harapásuk miatt is: a menekülő csibészre éppúgy ráugrottak, mint a fára felkapaszkodottra.

Troy szerelmes Kreitz Zsuzsannába, ha meglátja, a nyakába ugrik. Mégsem házi kedvencnek való. Kitűnő őrző-védő adottságai vannak, és jó a szimata, pillanatokon belül megtalálta az elrejtett marihuánát.

Tessa leendő kutyavezetőjével, Szalka Károly törzszászlóssal. Remek orra van, az összes kábítószer szagát ismeri, a pentakristályt is megtalálja. Már megvan a helye a BRFK-n: kábítószer-kereső kutya lesz.

Tywin túláradó temperamentumú eb, néha kicsit túlpörög. A városi környezetet még szoknia kell. Ha sok inger éri, túlzottan izgatott lesz, viszont neki van a legélesebb szimata.

Toxin nagyon hangulatkutya, szuka testvéreivel kötözködik. Ha olyan a kedve, remekül dolgozik, ha nincs kedve, akkor nem. A szimata kiváló, ezért fejlesztői még nem mondtak le arról, hogy kereső eb legyen.

Tea őrző-védő képessége jó, de nehezen motiválható. Bár kedvenc labdáját lelkesen cipeli, nem jeleskedik, ha a drogos labdát kell keresnie. Nyomkövető kutyaként még megállhatja a helyét, erre élelemmel ösztönözhető, mivel a szimata jó.

Ticónak a labda a mindene. Nagyon erősek az ösztönei, korábban mindent erőből akart megoldani, most már egyre többet használja a fejét. Tehetséges kábítószer-kereső lesz belőle.

Tiara nagyon domináns szuka volt, ez az őrző-védő feladatoknál kamatozik, kisebb termete miatt azonban ez kevés. Jó az orra, munkakedve viszont nem igazán van, emiatt kérdéses, megfelel-e szolgálati célra.

TJ a legducibb kölyök volt. 4-5 hónapos kora óta Parádi Magdolna főtörzsőrmester külön foglalkozik vele, és mára a legjobb eb lett az alomból. Kitűnő a szimata, ezért kábítószer-kereső és nyomkövető kutya lesz.

FERENTZI TÜNDE
FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:15, szombat | Helyi

Módosul a vonatok és a Volánbusz-járatok menetrendje a szombati munkanap miatt

A munkanap-áthelyezés miatt augusztus 3-án, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok, valamint módosul a Volánbusz-járatok menetrendje is – közölte a Mávinform.

2024. Augusztus 03. 08:14, szombat | Helyi

Keményet lépett a püspökség: Benkovich Ferenc nem misézhet az eddigi szolgálati helyén

„A hívők nyugalma és az Egyház békéjének érdekében a nyugállományba vonult Benkovich Ferenc egykori plébánost a Győri Egyházmegye

2024. Augusztus 03. 07:09, szombat | Helyi

Koronavírus: Győrben emelkedés figyelhető meg a szennyvízben

Az előző héthez képest változatlan a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Öt nagyvárosban azonban emelkedést mértek.

2024. Augusztus 02. 09:13, péntek | Helyi

Indul a pótfelvételi: tavaly a Széchenyi-egyetem rekordot döntött

Július 30-tól indult a pótfelvételi: augusztus 7. éjfélig adhatják le jelentkezésüket azok, akik a július 24-ei ponthatárhúzáson egy intézménybe sem nyertek felvételt.