Városlista
2024. szeptember 9, hétfő - Ádám

Hírek

2011. Január 07. 07:55, péntek | Helyi
Forrás: Nyugathír

Településőrök nélkül: a falvakban bíznak a közbiztonság erősödésében

Településőrök nélkül: a falvakban bíznak a közbiztonság erősödésében

Győr-Moson-Sopron megyében is - akárcsak országosan - 2010. december 31-vel megszűnt a települősérség. Az önkormányzatok bíznak a nagyobb rendőri és polgárőri jelenlétben. A szolgálatot még 2009-ben a Draskovics Tibor vezette Igazságü

A tárca a mindenkori minimálbér összegét és annak járulékait, valamint a településőr felszerelését állta, az első negyedévben előlegként, tavaly már csak utófinanszírozásban. A megkésett támogatások miatt volt olyan falu, ahol többször is veszélybe került a településőr foglalkoztatása.

Volt olyan Győr környéki község, ahol lóhátról vigyázták a falu biztonságát, máshol a szocialista kormány által biztosított szolgálati kerékpár nyergéből figyelte a településőr, hol van szükség a segítségére. A bicikli mellett egy notesz és egy elemlámpa segített még a közrend fenntartásában.

Tápszentmiklós volt az első Győr-Moson-Sopron megyei község, ahol a településőr szolgálatba állt. Ugyan 14 havi munka után a megbízása lejárt, a faluban úgy látják, az erős rendőri jelenlét most már megoldást jelent a tolvajok ellen.

Kovács József polgármester, Tápszentmiklós: "Az ő hiányát annyira nem érzékeljük, a helyi rendőrség, a pannonhalmi rendőrörs munkatársai, a körzeti megbízott most már naponta járja a települést, különböző időszakokban megjelennek, én azt gondolom, hogy valamilyen ilyen formában az ő hiányát ki lehetett küszöbölni."

A kistelepüléseken azt mondják, hasznos volt, hogy a településőrök a szociális feladatok ellátásában is az önkormányzatok segítségére voltak.

Horváth László volt településőr: "Láttam, hogy valaki rászorul a betegség szempontjából, orvosra vagy mentőre, akkor abban segítettem, vagy az ebédhordásban éppen, mert volt lehetőségem, tehát amiben tudtam segíteni, abban mindenben részt vettem."

A községvezetők úgy vélik, erős közbiztonságot rövid távú programokkal nem lehet létrehozni.

Valiczkó Mihály polgármester, Győrasszonyfa: "Felépítünk egy rendszert, megvesszük hozzá a szükséges eszközöket, és azokat most, sapka, munkaruha, ezeket elpazaroljuk. Szerintem ez a kormány jobban át fogja gondolni azt, hogyha egy rendszert kiépítünk, azt hosszú távon működtetni lehessen."

Tavaly több esetben gondot jelentett az is, hogy a településőrök után járó havi 73.500 forintot, és annak járulékait az önkormányzatok nem minden esetben kapták meg időben, így előfordult, hogy a fizetést a településeknek kellett megelőlegezni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.

2024. Szeptember 08. 08:14, vasárnap | Helyi

Indul az új évad a Vaskakasban

Négy új előadással készül a 2024/25-ös évadra a Vaskakas Bábszínház.

2024. Szeptember 08. 07:13, vasárnap | Helyi

Szobrot állítottak szülőfalujában a hősi halált halt győri szerzetesnővérről

Életnagyságú bronz szobrot állítottak Mária Sebalda nővér tiszteletére szülőfalujában Érsekvadkerten. A Győrben hősi halált halt ápoló így halála után 79 évvel később végre hazatért.

2024. Szeptember 07. 09:12, szombat | Helyi

Ingyenes workshop szülőknek: újraéleszteni is megtanítják őket

Allergiás reakció, újraélesztés, Heimlich-fogás – ezek azok a dolgok, amelyekről sokan hallottunk már, de a gyakorlatban nem biztos, hogy tudnánk is alkalmazni.