Hírek
2018. Június 28. 08:23, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti - MTI Fotó: Balogh Zoltán
Teljes a Magyarország Szépe verseny döntős mezőnye
Megtartották az utolsó háziversenyt is, így már teljes a Magyarország Szépe döntős mezőnye, a 16 lányra a közönség is szavazhat.
A 22 éves Szakálos Dóra mazsorettezéssel nyerte meg a Magyarország Szépe felkészítő tábor utolsó háziversenyét, így megvan az a 16 lány, akik közül július 8-án este választják ki azt, aki Magyarországot a Miss World világversenyen képviselheti. A döntőt a Duna Televízió és Duna World csatorna élőben sugározza - hangzott el az M1 Híradójában.
Rogán Cecília, a verseny egyik szervezője elmondta: a legfontosabb szempont az, hogy a győztes Magyarországot méltó módon tudja majd képviselni a világversenyen, a szépség mellett a tehetség, a kisugárzás és a nyelvtudás is nagyon fontos szempont lesz a kiválasztásnál.
A gálaműsorban négy körben négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a döntősök: először bikiniben, majd a labdarugó-világbajnokság ihlette kreatív tour ruháiban lépnek színpadra, ezután nemzeti öltözetben, végül estélyi ruhában láthatja a versenyzőket a zsűri és a közönség. Az egyes tourok után a zsűritől a 2-2 legkevesebb pontot kapott lány fog kiesni.
A győztes a Miss World Hungary koronáját viseli majd egy évig és a verseny két udvarhölgyét is díjazzák.
A döntős mezőny kialakulásával egy időben elindult a műsor online szimpátia-szavazása is, a közönség a www.mediaklikk.hu/magyarorszag-szepe/versenyzok oldalon vagy a MédiaKlikk Plusz applikáción szavazhat kedvencére. Az itt legtöbb szavazatot elérő lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár
Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet
Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár
A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében
Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén

