Hírek
2013. Március 27. 12:41, szerda |
Külföld
Forrás: mno.hu
„Tiszta hülyeség” – helyrerakta hazánk kritikusait a volt német miniszter
A magyar kormány tevékenységének számos pontját lehet bírálni, az azonban „tiszta hülyeség”, hogy Magyarország nem demokrácia – mondta Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus kedden Berlinben, a magyar nagykövetség egy rendezvényén.
A Két ország identitása című pódiumbeszélgetésen, amelyen magyar gyökerekkel rendelkező neves németországi személyiségek vettek részt, a volt oktatási és tudományos miniszter, Hamburg egykori polgármestere kiemelte: tavaly Magyarországon megbeszélést folytatott számos vezető politikussal, köztük Orbán Viktor miniszterelnökkel, és tapasztalatai alapján úgy véli, „természetesen történtek hibák”, de „tiszta hülyeség” arról beszélni, hogy Magyarország nem demokrácia. A rendezvényt Bela Anda, a Bild című lap főszerkesztő-helyettese, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek Gerhard Schröder vezette egykori kormányának szóvivője vezette. Hangsúlyozta, hogy a pódiumbeszélgetés témája nem a magyar politikai helyzet, de nem is hagyhatják figyelmen kívül az aktuális vitákat.
„Közvetítőktől” értesülnek az újságírók
Egyebek között felidézte, hogy a beszélgetés egyik részvevője, Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap egykori rovatvezetője egy korábbi fórumon kifejtette, hogy a Magyarországról szóló német sajtóbeszámolók gyakran „egyoldalúak”. Hefty a moderátornak arra a kérdésére, hogy mi lehet ennek az oka, elmondta: a jelenség mindenekelőtt kommunikációs problémákra vezethető vissza. A német újságírók hagyományosan kritikus beállítottságúak, a Magyarországgal foglalkozó német újságírók pedig rendszerint nem tudnak magyarul, ezért a fejleményekről nem első kézből, hanem közvetítők útján szerzett információk alapján készítik kritikus hangvételű beszámolóikat. A kép torzulásához, egyoldalúságához vezet az is, hogy a magyarok „bámulatra méltóan öntudatosak”, ami „kívülről dacosságnak tűnik” – mondta Paul Georg Hefty.
A tények
Klaus von Dohnanyi – Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester unokája – ezzel egyetértve hangsúlyozta: a kormánynak sokkal többet kell tennie szándékainak és tevékenységének megismertetéséért, a Magyarországgal foglalkozó külföldieknek pedig jóval alaposabban kell tanulmányozniuk a tényeket.
Hozzátette: a magyarországi folyamatok megértéséhez tudni kell azt is, hogy a magyar szabadságszerető nép, és évszázadokig idegen urak elnyomása alatt élt. „Nem nagyon ügyes”, amikor Orbán Viktor arról beszél, hogy korábban Moszkva, most pedig Brüsszel parancsolgat, de kijelentését a magyar történelem összefüggésrendszerében kell értelmezni – mondta Klaus von Dohnanyi.
A pódiumbeszélgetésen részt vett Ildiko von Kürthy író és Ungvári László, a Berlin térségében fekvő Wildauban működő műszaki főiskola vezetője. A beszélgetést nagyjából 70 fős, többnyire németekből álló közönség követte, köztük több diplomata. A kedd esti rendezvényt a Daimler autógyártó társaság fővárosi képviseletén, a Mercedes–Benz Gallery-ben tartották meg.
Magyarország nem „antidemokratikus szörnyeteg”
Egyre több helyről állnak ki hazánk mellett, legutóbb Jason Kenney kanadai bevándorlási miniszter védte meg Magyarország hírnevét Torontóban. A magyar alaptörvény mellett állt ki – már nem először – Rupert Scholz volt német védelmi miniszter, aki egyben alkotmányjogász is. A francia Valeurs actuelles jobboldali hetilapban Frédéric Pons budapesti különtudósító pedig Miért zavaró Magyarország? címmel írt arról: hazánk nem „antidemokratikus szörnyeteg”, Orbán Viktor pedig csak végrehajtja a programot, amiért megválasztották – számolt be a mMagyar Nemzet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.