Hírek
2011. Szeptember 17. 09:00, szombat |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Tisztulást hozhat az árszabályozás - véli a Pannon-Víz Zrt. vezérigazgatója
A piac tisztulását hozhatja magával a víz- és csatornadíjak hatósági árszabályozása - vélik a hazai vízműtársaságok, így a győri Pannon-Víz Zrt. vezérigazgatója is.
A nyugathír.hu-nak nyilatkozó közműcégek szerint is elfogadhatatlan, hogy az országban működő mintegy 400 szolgáltató saját hatáskörben meghatározott árai között hét-, de akár kilencszeres különbségek is lehetnek országszerte. A cégek ugyanakkor tartanak attól, hogyha az árak egységesítése egyes helyeken a díjtételek emelkedésével jár, ott a már most is meglévő tetemes kintlévőségek tovább emelkedhetnek.
Az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. - hasonlóan a többi, állami tulajdonú közműtársasághoz - az elmúlt év végén 4 százalékos víz- és csatornadíj-emelést hajtott végre. A szolgáltatónál úgy vélik, a hatósági árszabályozás rendet teremtene a piacon, de ahhoz, hogy az egységesítés átgondoltan történjen, meg kell nézni azt is, hogy az egyes cégek milyen környezetben, milyen feltételekkel és mekkora összegből biztosítják a biztonságos vízszolgáltatást.
Jelen Tamás, az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. vezérigazgatója elmondta: „a költségeket, amelyeknél nem mindegy, hogy 300 méterről szívunk fel vizet, vagy a Dunából folyik bele egyből a csőbe, érvényesíteni kell valamilyen formában. Volt már Magyarországon egységes vízdíj 1980-ig, volt rá egy működőképes mechanizmus. Mint mondta: „hogyha lesz egy ilyen döntés, akkor ezt természetesen keresztül fogjuk vinni".
A jelenlegi árak mellett Tatabányán 300, Győrben 500 millió forint a lakossági tartozások mértéke. A kisalföldi megyeszékhelyen a vízdíj 235, a csatornadíj 404 forintba kerül köbméterenként. A 6900 forintos havi számlákat sokan már nem tudják fizetni. Ha a hatósági árképzés után a díjak tovább emelkednek, a hátralékosok köre is nőhet.
Tőke László, a győri Pannon-Víz Zrt. vezérigazgatója azt mondta: kétségtelen, hogy a sok kicsi cégnél drága az ivóvíz előállítása. Nem mindenhol felelnek meg a feltételeknek, amit ez megkíván, nem mindenhol történnek meg a szükséges felújítások, a rekonstrukciók. Ez aztán a rendszerek leéléséhez, elromlásához vezet, úgyhogy - mint mondta - támogatni lehet azt a koncentrációt, amit a kormány elhatározott.
Győrben attól is tartanak, hogy a távhődíjak hatósági árképzése folytán hátrányba kerülhetnek. A Győr-Szol Zrt. ugyanis abban a speciális helyzetben van, hogy nem csak szolgáltat, de saját maga termeli meg a fogyasztói igényekhez szükséges hőt. Annál a távhőszolgáltatónál, amely a győrivel ellentétben mástól vásárolja a hőt, a beszerzési ár is befagyasztásra került a március 31-i szinten. A kisalföldi megyeszékhelyen más a helyzet.
Milanovich László, a Győr-Szol Zrt. távhő-szolgáltatási igazgatója azt mondta: a földgáz ára folyamatosan emelkedik, a költségek folyamatosan nőnek. „Jelen pillanatban az árbevételünk nem fedezi a költségeinket. Azt reméljük, hogy az október 1-től meghatározásra kerülő árak, illetve támogatások olyan mértékűek lesznek, hogy az indokolt költségeinkre fedezetet nyújtanak."
A távhőszolgáltatás ára idén várhatóan nem emelkedik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi
A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít
Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.
