Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2010. November 18. 14:29, csütörtök | Kék hírek
Forrás: HírTV

Tízedével csökkent a balesetek száma

Tízedével csökkent a balesetek száma

Tíz százalékkal kevesebb személyi sérüléses közlekedési baleset történt a hazai utakon az idei év első 9 hónapjában, mint tavaly ugyanekkor - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából.

A halálos balesetek száma 16 százalékkal, a súlyos sérüléssel járóké 12 százalékkal csökkent az első három negyedévben a tavalyi adatokhoz képest. A KSH szerint 2000 és 2006 között emelkedett a balesetek száma, a trend azóta csökkenő irányú. Idén az első 9 hónapban több mint 12 ezren sérültek meg közúti balesetben, ezek 69 százaléka lakott területen belül történt. A balesetekben 535-en haltak meg, a súlyos sérültek száma több mint 4 ezer, a könnyű sérülteké több mint 11 ezer volt. Minden második halálos áldozat vétlen volt. A gyorstájékoztató szerint a meghalt gépkocsi-vezetők fele, az elöl ülő utasok 36 százaléka, és a hátul ülő utasok 65 százaléka nem használta a biztonsági övet.

A balesetek 60 százalékát személygépkocsik, 12 százalékát kerékpárosok, 9 százalékát tehergépkocsik, 5 százalékát pedig segédmotorosok okozták, a többi jármű részesedése alig érte el a 6 százalékot. Az ütközések 93 százaléka a járművezetők hibájából történt, a legnagyobb arányban a megengedettnél gyorsabb tempó miatt, de az ilyen esetek száma is 7 százalékkal csökkent.

A balesetek 12 százalékában játszott szerepet az alkohol, ugyanakkor az ilyen esetek száma ötödével csökkent az előző időszakhoz viszonyítva. A régiós bontás tekintve mindenütt kevesebb baleset volt, kivéve a Nyugat-Dunántúlt és a Dél-Alföldet, ahol az előző évivel azonos szinten maradt a szám. (rá)

FH

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.