Hírek
2013. Március 20. 16:35, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Tizenkét év börtönt kapott az élettársát megfojtó férfi
Tizenkét esztendei börtönre ítélte szerdán meghozott első fokú, nem jogerős ítéletében a Győri Törvényszék azt a férfit, aki tavaly nyáron megfojtotta élettársát.
Németh Csaba bíró az ítélethirdetéskor elmondta: a vádlott beismerte az emberölést, és a tanúk vallomása, valamint a későbbi sértett feljelentése alapján zaklatásban is elmarasztalták. Hozzátette: kifosztásnak minősül, hogy a vádlott elvette a már halott nő két mobiltelefonját, azokból- mint vallotta - arról akart meggyőződni, hogy tényleg volt-e mással kapcsolata az asszonynak, mint ő azt gyanította.
A bíró szerint semmilyen méltányolható körülmény nem támasztja alá azt a védői kérést, hogy mondják ki: a vádlott erős felindultságban követte el tettét. Az ügyvéd a tárgyalás során azt hangoztatta: a kézzel kezdett, majd egy nyakra hurkolt törölközővel befejezett emberöléshez vivő láncolatot az indította be, hogy védence megalázva érezte magát, amikor a későbbi áldozat egy vita hevében hozzávágta azt a százezer forintot, amit tőle kapott.
Ráadásul, jegyezte meg a bíró, a férfi a tárgyalások során mindvégig saját sérelmeit, valamint azt hangoztatta, mennyi pénzt kötött az asszonyra, sokkal fontosabbnak látszottak számára az anyagiak, mint a párkapcsolat.
Németh Csaba kiemelte: a férfi javára írták, hogy büntetlen előéletű, tettéről feltáró beismerő vallomást tett. Hozzátette: a vádlotton "nem láttunk megbánást, egy fikarcnyit sem", amit elmondott, az sokkal inkább tettének önigazolása volt. Mindezek alapján a halmazat középértékének közelében állapították meg büntetését - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
