Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2017. Január 20. 09:24, péntek | Bulvár
Forrás: hirado.hu

Tizenkét év után váratlanul felbukkant Angelina Jolie lányának vér szerinti anyja

Tizenkét év után váratlanul felbukkant Angelina Jolie lányának vér szerinti anyja

Miközben elkeseredett küzdelem indult a színésznő és Brad Pitt között közös gyermekeikért, újabb fordulat történt.

A Dailymail Online-nak exkluzív nyilatkozatot adott Mentewab Dawit Lebiso, aki nem más, mint Angelina Jolie örökbefogadott lányának, a most 13 éves Zaharának a vér szerinti anyukája.

A mélyszegény 31 éves nő, aki a mai napig Etiópiában él, arra kéri a filmsztárt, hogy szerezze meg a kislány feletti felügyeleti jogot a válása során, illetve azért is könyörög, hogy beszélhessen Zaharával.

“Azt akarom, hogy tudja, hogy élek és hogy beszélni szeretnék vele” – fogalmazott az elkeseredett nő, aki azután kényszerült lemondani lányáról, hogy a szülése után nagyon beteg lett.

Mentewab állítja, mióta Jolie örökbe fogadta lányát, sem képet, sem levelet, sem pénzt nem kapott a hírességtől, utóbbira most sem vágyik. A vér szerinti édesanyának nem az a célja, hogy visszakapja lányát, csupán kapcsolatot szeretne vele.

“Angelina jobb anyja volt a lányomnak, mint amilyen én valaha is lehettem volna. Vele volt egészen baba korától kezdve, de ez nem azt jelenti, hogy nem hiányzik nekem. Mindennap gondolok rá, szeretném hallani a hangját vagy látni az arcát. Tudom mikor van a születésnapja, de szomorúvá tesz, hogy egyet sem tudtam vele együtt ünnepelni.” – osztotta meg legmélyebb érzéseit Lebiso.

Angelina Jolie 2005-ben fogadta örökbe a hat hónapos Zaharát, akiről azt hitte, hogy szülei AIDS-ben hunytak el. Tavaly már felröppentek olyan pletykák, hogy baj van a kislány örökbefogadási papírjai körül, mivel kiderült, hogy vér szerinti anyja nagyon is életben van.

A színésznő egyelőre nem reagált Mentewab Dawit Lebiso felbukkanására, de valószínűleg a nyilvánosság előtt nem is fog, hiszen válása is titokban folyik. “A felek megállapodást kötöttek arról, hogy személyiségi jogaik megőrzése érdekében, a gyermekek és a család többi tagja is, mindent bizalmasan kezel, ezzel megkönnyítve és meggyorsítva a válásukat.” – nyilatkozta képviseljük pár napja az Associated Press-nek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:57, péntek | Bulvár

A főpolgármester szerint nincs B terv, a Szajnában kell és lehet úszni

A francia főváros polgármestere szerint nem volt és nincs is más alternatíva, mint a Szajnában rendezni az olimpiai nyíltvízi úszóversenyeit.

2024. Augusztus 02. 07:49, péntek | Bulvár

Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát Erdélyben

Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát, az Összetartozás temploma az egykori település valamennyi felekezetét képviseli.

2024. Július 31. 07:53, szerda | Bulvár

Filmzenei fesztivált tartanak Balatonalmádiban augusztus közepén

Kilenc formáció lép fel a 2. Balatoni Filmzene Fesztiválon augusztus 9. és 11. között a Kerényi Imre KultMagtárban, a rendezvény alatt filmzenei utcakoncertek is lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.