Hírek
2011. November 16. 13:00, szerda |
Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tizenöt éves a practing gyakorlat-orientált győri mérnökképzés
15 éves jubileumát ünneplő PRACTING gyakorlat-orientált mérnökképzés 2011. november 17-én, csütörtökön 15 órától az „F” teremben („E” épület, I. emelet) tartja ünnepi konzorciumi ülését.
Dr. Szekeres Tamás rektor köszöntője után a másfél évtized eseményeit, eredményeit dr. Kardos Károly rektorhelyettes, a PRAVTING Alapítvány Kuratóriumának elnöke mutatja be. Az alapítók képviseletében dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Motor Kft. Oktatási és tudományos kapcsolatokért felelős vezetője, Mákos Csaba, az OPEL Szentgotthárd működtetési igazgatója és Vissy Ferenc, a RÁBA Járműipari Holding humán erőforrás igazgatója tart értékelő előadást, majd Kenyeresné Vörös Rita, a Luk Savaria Kft. személyügyi vezetője az ipari gyakorlat szempontjai szerint elemzi a képzési programot. Mit jelentett nekem a PRACTING? – erre válaszolnak egykori és mai hallgatók.
A Széchenyi István Egyetem Közlekedési és Gépészmérnöki Fakultása 1996. őszétől kezdődően az Európai Unió "PHARE" programjának támogatásával a gépész-, a közlekedésmérnök, a műszaki menedzser és a mérnök - tanár szakokon tanuló hallgatók számára egy szemeszteres gyakorlat-orientált mérnökképzést indított. A programban az ezredfordulótól valamennyi mérnöki és közgazdász szakon tanuló győri egyetemista részt vehet.
A képzési konzorciumban az AUDI Hungaria Motor Kft., az OPEL Hungary Ltd. (ma: OPEL Szentgotthárd Kft.), a RÁBA Rt., mint alapítók mellett a hazai és a nyugat - európai közlekedési, szállítási, szállítmányozási szakma mintegy hatvan meghatározó cége vesznek részt. A másfél évtized alatt több, mint nyolcvan cégnél voltak pályázattal a hallgatók, az Audi Hungaria Motor Kft. 200-at, a Rába Rt. 180 hallgatót fogadott.
A cégek a pályázati kiírásban precízen meghatározzák, hogy mit várnak a practingra jelentkező széchenyis hallgatóktól, s annak teljesítését – a feladatok teljesítését dokumentálva – meg is követelik. A jó tanulmányi előmenetel mellett kiemelten a használható nyelvtudás, a szakmai téren elért eredmények számítanak a pályázatok elbírálásakor. A program eddigi ezerötszáz részvevőjének többsége a gyakorlati képzés értékelésekor munkaszerződést, versenyképes induló jövedelmet is kapott a practingos cégektől - mutatja be a győri mérnökképzés sikeres és eredményes programját dr. Kardos Károly rektorhelyettes, az együttműködés elméletének és gyakorlatának kidolgozója.
Az iparban gyakorlati jártassággal is rendelkező mérnökök felkészítése a cél. A gyakorlati félévre az oktatás a mérnökhallgatókat a korszerű ipari háttér bemutatásával, az önálló munka ösztönzésével, a produktív műszaki készségek fejlesztésével készíti elő. A hallgatók személyre szabott feladatokat oldanak meg, s elkészítik diplomamunkájukat is. Az ismeretek bővítése mellett a modern technológiák, a cégek napi tevékenységének megismerése, a sikeres pályakezdés elősegítése is meghatározó feladat.
A győriek gyakorlatorientált mérnökképzési programja a brüsszeli EU központ éves értékelései szerint az elmúlt időszakban az ipar és a felsőoktatás kapcsolatainak kiteljesítésében a "legeredményesebb, legattraktívabb" minősítést kapta. A Phare által nyújtott támogatás 1999-ben befejeződött, de a PRACTING gyakorlatorientált mérnökképzési program mégis folytatódott. Az anyagi alapot ehhez a sikeres felkészítésben addig résztvevő, annak eredményességében érdekelt cégek által létrehozott alapítvány teremtette meg. A gyakorlati képzés mellett a practingos vállalatok az elmúlt években támogatták a mérnökképzés laboratóriumainak fejlesztését, s folyamatosan közreműködnek az új tantervek kidolgozásában. A program mind meghatározóbb eleme, hogy a Széchenyi István Egyetem oktatói a hazai és a multinacionális vállalatoknál szaktudásukkal támogatják az új ipari technológiák hazai meghonosítását – mondta el dr. Pintér József, az Alapítvány társelnöke.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 09:13, csütörtök | Helyi
Három ökölvívó bronzérem
Az ifjúsági és junior magyar ökölvívó bajnokság Székesfehérváron a győri Bercsényi-iskola tanulói szép eredményt értek el.
2024. December 19. 08:12, csütörtök | Helyi
Fagyasztott húsokat osztottak ki a rászorulóknak a Borlovagok
1300 kilogramm élelmiszert adományozott a rászorulóknak az Európai Borlovagrend Győri Legációja.
2024. December 19. 07:14, csütörtök | Helyi
Fókuszban a biztonságpolitika
A biztonságpolitikai kihívások és a katonai innováció kérdései köré szerveződött a győri MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred szakmai konferenciája.
2024. December 18. 09:14, szerda | Helyi
Eseménydús évet zárt a győri Audi
Az a célunk, hogy biztosítsuk az Audi Hungaria jövőjét.