Hírek
2018. Szeptember 05. 15:13, szerda | Belföld
Több ezer általános iskolást lát vendégül a Fővárosi Nagycirkusz
Mintegy ötezer elsős általános iskolást látnak vendégül szerdától péntekig a Fővárosi Nagycirkuszban a Repülőiskola című előadásokon.
Az Elsősök Csodaországban című program a cirkuszművészet eszközeivel segít eligazodni a gyerekeknek új világukban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Jövő Cirkusza Alapítvány közreműködésével.
"A programot egyébként már tíz éve alkalmazzák sikerrel az oroszországi Izsevszkben. A családok évében különösen fontos, hogy a gyerekeket nevelő szülők és pedagógusok jó munkakörülmények között, vidáman indítsák a tanévet, civil szervezetek, intézmények sorakoztak fel a közös cél támogatására" - tájékotatott Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Az Elsősök Csodaországbant hagyományteremtő szándékkal indítják, a tervek szerint ezentúl minden iskolai év elején megszervezik.
Kardos Kata, a MACIVA cirkuszpedagógiai koordinátora hangsúlyozta, hogy két éve tartanak a Fővárosi Nagycirkuszban általános és középiskolásoknak rendhagyó tananyagalapú órákat, amelyek gyakorlati módszerekkel segítik az iskolai anyag elsajátítását.
"Az Elsősök Csodaországban program legfontosabb célja, hogy az egymással még csak ismerkedő elsősök könnyebben tudjanak egymással barátkozni, társakat találni, kapcsolatokat építeni" - nyilatkozta Kardos Kata.
A szeptember 5-től 7-ig látható előadás a Fővárosi Nagycirkusz hónapok óta futó, Atlantic Flight című előadására épül, amely egy légitársaság életét mutatja be.
Ezt hangolták át az iskolakezdés témájára artistákkal, állatprodukciókkal és más különlegességekkel.
Greifenstein János, a Repülőiskola című előadás rendezője kiemelte, porondra lépnek a Baross Imre Artistaképző diákjai is számos orosz cirkuszművész mellett. Murad Abdullaev, az előadás producere pedig azt fejtegette, hogy az iskolakezdés egy új élet, egy új tudás megszerzése felé tett első lépés, és ebben a bizalom, a pontosság például olyan kulcsszavak, amelyek a cirkuszművészetben is alapvetőek.
Donnert Márta, a Jövő Cirkusza Alapítvány elnöke arról is beszélt, hogy minél több helyen akarják népszerűsíteni a cirkuszművészetet, minél fiatalabb gyerekek számára.
Forrás: origo.hu
Képek: Talán Csaba
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 22. 09:16, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint a Tisza, Brüsszel és Kijev titkos paktumot kötött Münchenben
2026. Február 21. 13:00, szombat | Belföld
KSH: decemberben a bruttó átlagkereset 789 200 forint volt
2025 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 789 200, a nettó átlagkereset 548 900 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. Február 21. 12:00, szombat | Belföld
Választás 2026 - Hivatalosan megkezdődött a kampányidőszak
Hivatalosan megkezdődött szombaton az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás kampányidőszaka, életbe léptek a kampányra vonatkozó szabályok.
2026. Február 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a Liszt Ferenc repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb központja lehet
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb kereskedelmi és a turisztikai központja lehet - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a reptér új épületkomplexumának ünnepélyes alapkőletételén.
