Hírek
2020. Március 14. 07:05, szombat |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Több milliós értéket lopott, rendőrök fogták el
![Több milliós értéket lopott, rendőrök fogták el](/external/image_cache/0/a/5/0a5422c2b5e331e155b38c023e9d0977.jpg)
A 43 éves férfi egy lakásból antik és egyéb használati tárgyakat, ékszereket, porcelánokat vitt el.
A Győri Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen 2020. január 24-én. A feljelentés alapján valaki, egy győri tömbházban található, a tulajdonos által nem használt lakásba, erőszakra utaló nyom nélkül bement, majd onnan különböző antik és egyéb használati tárgyakat, régiségeket lopott el.
A beszerzett információkból, valamint tanúkihallgatásokból a nyomozók megállapították, hogy korábban a lakásban lakó idős asszonyhoz többen is bejártak segíteni. Így került a rendőrök látókörébe a tömbházban lakó 43 éves férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt.
A járőrök K. Rolandot 2020. március 12-én elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgattak ki jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt. A gyanúsított lakásában tartott házkutatás során a nyomozók több Herendi és Zsolnay porcelánt, illetve egyéb, a bűncselekmény során eltulajdonított tárgyat foglaltak le.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 07:11, kedd | Helyi
Nyugat-Dunántúlon drágultak a leginkább a szántóföldek
Kétmillió forint fölé emelkedett a szántóföldek hektáronkénti átlagára tavaly: Közép- és Észak-Magyarországon csökkentek, a többi régióban emelkedtek az árak.
2024. Július 22. 09:13, hétfő | Helyi
Pontyokkal gazdagodtak megyei folyószakaszok
Összesen újabb 3900 kilogramm ponty került múlt héten a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének kezelt vizeibe. A telepítések folytatódnak.
2024. Július 22. 08:10, hétfő | Helyi
Ilyen támogatási lehetőségeink vannak iskolakezdés előtt
Az iskolakezdés pénzügyi kérdés is, így ilyenkor célszerű áttekinteni a családi büdzsénket, s ennek kapcsán a megbecsülhető kiadásokat ( tanszerek, füzetek, tankönyvek) – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
2024. Július 22. 07:11, hétfő | Helyi
Minden évben akad hőgutás páciens az állatorvosi rendelőkben
A kánikula az emberi, állati szervezetnek egyaránt megterhelő lehet.