Hírek
2019. November 15. 07:16, péntek | Külföld
Több mint 5 milliárd hamis profilt talált a Facebook 2019-ben
A Facebook bejelentette, hogy 5,4 milliárd hamis profilt törölt idén, de még így is milliós nagyságrendben lehetnek hasonlóak - a cég szerint. Tavaly 3,3 milliárd hamis profilt törölt az amerikai cég platformjáról.
A közel 2,5 milliárd havi felhasználói bázis mintegy öt százalékát hamis profilok adják, annak ellenére, hogy egy technológiai fejlesztésnek köszönhetően lehetősége van a cégnek arra, hogy már a létrehozás pillanatában értesüljön a hamis fiókokról – nyilatkozta a Facebook.
Mark Zuckerberg vezérigazgató újságírói kérdésre elmondta, hogy a hamis fiókok nagyszámú törléséből is látható, mennyire komolyan veszi ezek kezelését a vállalat. A hamis fiókok mértéke jól mutatja a jövő évi amerikai elnökválasztásig, valamint a népességszámlálásig a Facebook előtt álló legnagyobb kihívásokat, feladatokat.
"Az idei magasabb törlési szám nem azt jelenti, hogy több a hamis fiók, hanem azt, hogy a cégünk jobban dolgozik ezek azonosításán" – mondta el a vezérigazgató. A Facebook január és március közötti időszakban több mint 2 milliárd hamis profilt számolt fel.
A bejelentés a Facebook legújabb átláthatósági jelentésének részeként érkezett, amely először tartalmaz információkat az Instagramról. Április és szeptember között, az Instagram adatai szerint, a cég közel 3 millió fiókot törölt, mert megsértette a drogtörvényekkel kapcsolatos irányelveket, továbbá 95 ezer olyan fiókot számoltak fel, ami fegyverértékesítéssel foglalkozott.
Gyermekpornográfiával kapcsolatos, vagy gyerekek szexuális kihasználását bemutató tételekből 11,6 milliót semmisítettek meg a Facebookon és 754 ezret az Instagramon csak az idei harmadik negyedévben.

Az Instagram jelentése azonban nem terjed ki a fő problémák közé sorolt zaklatás és gyűlöletbeszéd területére. Zuckerberg elmondta, hogy a Facebook rendszereit az Instagram széles körben használja a káros tartalmak felismerésére.
Az év elején indította el a cég az algoritmusát, amely a gyűlöletbeszédet tartalmazó tartalmakat automatikusan eltávolította. A jelentés szerint július és szeptember között 7 millió gyűlöletbeszéd-tartalmat távolítottak – ez 60 százalékos növekedést jelent az április és június közötti időszakhoz képest. Ráadásul ezek 80 százalékát már azelőtt felfedezte az algoritmus, mielőtt akárcsak egyetlen felhasználó is láthatta volna.
Forrás: origo.hu
Kép: AFP/Anadolu Agency/Muhammed Selim Korkutata
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.
2026. Április 03. 17:00, péntek | Külföld
Kreml: Moszkva a NATO-t olyan szövetségnek tekinti, amely ellenségesen lép fel vele szemben
Oroszország a NATO-t olyan szövetségnek tekinti, amelynek tevékenysége ellenséges vele szemben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
2026. Április 02. 07:30, csütörtök | Külföld
Trump: Visszabombázzuk Iránt a kőkorszakba
Iráni konfliktus - Donald Trump: Teherán fegyverszünetet kért, de előbb meg kell nyitni a Hormuzi-szorost.
