Hírek
2019. Július 26. 05:30, péntek | Belföld
Több mint 800 millió forintra pályázhat bármely köznevelési intézmény
A köznevelési intézmények több mint nyolcszázmillió forintra pályázhatnak többek között tehetséggondozó programok és tanulmányi versenyek rendezésére a Nemzeti Tehetség Program keretében.
A hazai és határon túli intézmények, alapítványok, közalapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, egyházi és civil szervezetek szeptember 6-ig jelentkezhetnek a felhívásra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A közleményükben azt írták, a pályázat matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló tehetségsegítő, művészeti tehetséggondozó és óvodai tehetség-kibontakoztató programokat, hazai és Kárpát-medencei szervezésű hagyományos és online tanulmányi, művészeti versenyeket, valamint a kiemelkedően tehetséges fiatalok példaértékű innovációját támogatja.
Az első körben megjelent felhívásokra minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés.
A 8-35 éves korosztály július 31-ig pályázhat a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra, amely akár egymillió forinttal támogatja a hazai és határon túli, kivételesen tehetséges fiatalokat.
2019-ben minden eddiginél nagyobb, 3,3 milliárd forint jut a költségvetésben a Nemzeti Tehetség Program pályázataira, amelyek forrásainak egy részét a személyi jövedelemadóból származó egyszázalékos felajánlások biztosítják.
Forrás: origo.hu
Kép: Illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
