Hírek
2014. Június 16. 15:14, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Több mint 150 diák kezdte meg gyakorlatát az Audinál
Több mint másfél száz diák kezdte meg négyhetes nyári gyakorlatát hétfőn az Audi Hungaria motor Kft.-nél; ők lesznek azok, akik szeptembertől a társaságnál töltik szakmai gyakorlatukat a duális képzés keretében.
A motor- és járműgyártásoz kapcsolódó 11 szakma képviseletében összesen 159 fiatal kapott helyet a programban, kétharmaduk szakmunkásképző intézmény tanulója. Ők egy, míg a szakközépiskolások két éven keresztül tanulhatnak a járműgyárban - mondta el az MTI érdeklődésére a kezdőnapon Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Motor Kft. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója.
A társaság tájékoztatás szerint a diákokat a járműgyár három helyi partner-középiskolájából toborozták, körülbelül kétszer ennyi jelentkező közül választva ki őket. Az utóbbi években azt tapasztalták, hogy a partnerintézményekbe mind több más településen élő fiatal jelentkezik abban a reményben, hogy utána bekerülhet az Audi képzési rendszerébe, majd munkatárssá válhat.
Eddig összesen több mint 1400 szakmunkástanulót képeztünk Győrben,az Audinál - hangsúlyozta Knáb Erzsébet. A most beállókkal együtt mintegy 260 fiatal tanulója van a projekt- és képzési központnak, amelyre kulcsszerep hárul a járműgyár dolgozói utánpótlásának biztosításában. A fiatalokat itt nem hagyományos oktatási programok keretében képzik, tanáraik - problémák vázolásával, feladatok kiadásával - sokkal inkább támogató mentorként lépnek fel.
Fotó - audi.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
