Hírek
2019. Március 29. 06:50, péntek | Bulvár
Több százezer forintot költ arcápolásra Nyertes Zsuzsa
Súlyos összegeket költ bőrápolásra Nyertes Zsuzsa, mániákusan keni magára a különböző krémeket.
"Éjjel-nappal kenegetem magamat. Reggel mindig úgy megyek el itthonról, mint egy zsírosbödön, este pedig hasonlóképpen fekszem le. Attila mindig meg is jegyzi, hogy még a párnámat is ránctalanítom, merthogy az is tiszta krém" - mondta a Borsnak Nyertes Zsuzsa, aki fizetése jó részét a bőre ápolására fordítja.
"Sok nővel ellentétben, én jóval többet költök krémekre, mint a ruhatáramra.
Az egyik szérum például, amit használok, akciósan is százhúszezer forint,
de rendíthetetlenül hiszek abban, hogy csodát tesz az arcommal. A nyakamat és a dekoltázsomat sajnos később kezdtem el ránctalanítani, mert az elején még spóroltam a krémmel, úgyhogy meg is látszik a különbség. Éppen ezért mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy jó vastagon kenje be minden testrészét, különben úgy jár mint én: nem egyformán öregszik a bőre" - mesélte a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színésznő.
"Egyelőre még sem felvarrni, sem botoxoltatni nem kellett az arcomat, de őszinte leszek; a későbbiekben nem utasítanám vissza, ha valaki felajánlaná a műtétet. Némi reklámért cserébe kés alá feküdnék, mert sajnos nincs annyi pénzem, hogy egy-másfél millió forintot kifizessek a ráncfelvarrásra" - tette hozzá.
Forrás: origo.hu
Kép: TV2
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 30. 14:00, hétfő | Bulvár
Putyin: Oroszország kész ismét olimpiát rendezni
Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának - közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.
2026. Március 29. 08:51, vasárnap | Bulvár
A Veled álmodtam című produkció nyerte A Dal 2026-ot
A Veled álmodtam című produkció lett 2026-ban Magyarország egyetlen dalversenyének győztese Re Va Dame előadásában.
2026. Március 27. 13:00, péntek | Bulvár
Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten
Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten, a csütörtökön bemutatott két jármű a próbaüzem során a főváros I. kerületének utcáit járja.
