Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2011. Augusztus 02. 14:21, kedd | Belföld
Forrás: HírTV

Tojásmaffiát emleget a szakma

Tojásmaffiát emleget a szakma

A jelek szerint tehetetlennek bizonyulnak a kormányzati szervek a jelöletlen, külföldi tojással seftelőkkel szemben.

A tojástermelők s az őket képviselő szakmai szervezet feltételezése szerint a feketézés hazánkban komoly üzletágként működik, ám eddig egy esetben sem derült ki, mely cégek játszanak szerepet a szállítmányok legalizálásában.

 

Egy teljes üzletág épülhet arra, hogy főként Lengyelországból hazánkba hozzák az ellenőrizetlen élelmiszereket, ezen belül is a tojást – legalábbis ezt állította a Magyar Nemzet megkeresésére Földi László, a Tojásszövetség korábbi elnöke, jelenlegi szaktanácsadója. A probléma azért került most napvilágra, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal június közepén lefülelt egy ilyen szállítmányt. A hatóság akkori közleményében arról számolt be, hogy pénzügyőrei az M15-ös autóúton, Rajka térségében ellenőriztek egy szlovák forgalmi rendszámú tehergépjárművet, amelynek szlovák állampolgárságú vezetője a szállítmányról nem tudott okmányokat bemutatni – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában, melyből további részleteket is megtudhat. (rá)

Címkék: tojás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).