Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2010. Május 06. 14:43, csütörtök | Sport
Forrás: BoxingONE

"Tomi Kid" csapata nyert Koszovóban

"Tomi Kid" csapata nyert Koszovóban

Parázs csatában hazai pályán maradt alul a Kosovó válogatottja a B csoport újonca, a K.O. Galnata ellen.

A BoxingONE csoportmérkőzései igen fontosak a mostani kiírásban, hiszen a négy csapat oda-vissza alapon bokszolnak egymás ellen, és egy esetleges idegenbeli győzelem sokat számít a végső elszámolásnál. Kovács Tamás, a galántaiak vezetőedzője már a küzdelem előtt elmondta, hogy a „B" csoport erősebb, mint az „A"-jelű, hiszen a szombaton mérkőző csapatok mellett a magyar DVSC és a Vasas/KSC is a mezőny tagja, melyekben az ökölvívók szinte kivétel nélkül válogatott vagy kerettag versenyzők.


Ám a galántaiak sem gyenge csapattal indultak neki a B1 ligának, mivel Ferdinand Luboš (57 kg), Tomáš Vaňo (60 kg), Pipó Renátó (64 kg) Michal Babiak (69 kg), Lakatos René (75 kg), Martinek Ferenc (81 kg) és Sandro Dirnfild (91 kg) is jól ismert, kipróbált bunyósnak számítanak a Kárpát-medencében. Ugyanakkor a felvidéki csapatban két hiányzó is akadt, Varga Tibor sérülés miatt, míg Mirkó Dominik eltiltás miatt nem szerepelhetett.

Nagyon jó hangulatban került megrendezésre Koszovó - KO Galánta küzdelem a helyi városi sportcsarnokban, több száz, végig extázisban szurkoló néző előtt. Már a három előmérkőzésen is pokoli hangulat uralkodott a nézőtéren, mely csak fokozódott, amikor a B1 küzdelmek kerültek sorra.

57 kg: Shalkin Muja - Ferdinand Luboš
Magabiztos szlovák győzelem született, már az első menetben úgy tűnt, hogy Lubos idő előtt be tudja fejezni a küzdelmet, de a koszovói szíve a helyén volt, jól bírta a gyűrődést. Végül jó mérkőzés kerekedett a pehelysúlyúak csatájából, azonban nem volt kérdéses a győztes kiléte. (0:2)

60 kg: Lividon Zeqiri - Tomáš Vaňo
A nap egyik legjobb meccset volt, amit a koszovói versenyző kezdett jobban. Zeqiri hozta az első menetet, majd a folytatásban feljött Vano, és szoros második kört láthatott a publikum. A harmadik menetben a fizikálisan jobb galántai versenyző dominált, és a pontozók kihozták győztesnek a szoros mérkőzésen. (0:4)

64 kg: Burim Hasani - Pipó Renátó
Renátó egy ütemmel le volt maradt, mert bár hősiesen küzdött, nem tudott mit kezdeni ellenfelével. Ennek ellenére jó mérkőzés volt, koszovói győzelemmel. (2:4)

69 kg: Milot Shabani - Michal Babiak
Az első menetben vezetett a koszovói, mondhatni simán, de a második körben Babiak eltalálta egy balcsapottal, ami elbizonytalanította a hazaiak versenyzőjét. Babiak űzte-hajtotta ellenfelét, aki összeroppant a nyomás alatt, és Shabani egyébként előnyből kényszerült feladni a meccset a második menet után. Érdekes mérkőzés volt, mivel Shabani vastagon vezethetett a pontozólapokon, de idegileg nem bírta a gyűrődést. (2:6)

75 kg: Alban Dermeta - Lakatos René
Nagyon küzdelmes mérkőzés volt, de nagyon látszott, hogy Lakatosnak nem ez az igazi súlycsoportja, s ez el is döntötte a csatát. A hangsúlyos és látványos ütéseket a koszovói vitte be. Igazi adok-kapok meccs volt. (4:6)

81 kg: Bujar Sejdu - Martinek Ferenc
Martinek Ferencet nem kell bemutatni, hisz a magyar bokszoló korábban a győri Gladiator egyik oszlopos tagja volt, míg ebben az évben a galántai csapatot erősíti. Hatalmas, látványos mérkőzés volt a két nehézkezű versenyző között. Mindkét oldalon végig benne volt az idő előtti győzelem lehetősége, Martinek a harmadik menetben meg is fogta ellenfelét, de nem sikerült kihasználni a lehetőséget, és pontozásos vereséggel hagyta el a koszovói ringet. (6:6)

91 kg: Erdit Tafhasaj - Sandro Dirnfild
A mindent eldöntő mérkőzésen nem volt szükség a pontozókra, mert már a nyitó menetben befejeződött a mérkőzés, éspedig a galántai bokszoló győzelmével. A kiszámíthatatlan mozgású, nagyütő Dirnfildről még valószínűleg hallani fogunk. (6:8)

Mindent összevetve, remek mérkőzésen debütált a BoxingONE Championship a koszovói fővárosban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:46, szombat | Sport

Győzelemmel avatta fel az Alba Arénát a magyar jégkorong-válogatott

A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken.

2024. Április 20. 09:45, szombat | Sport

A Veszprém kilenc góllal nyerte meg a Szeged elleni rangadót

A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 36-27-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján.

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet