Hírek
2010. Augusztus 23. 14:45, hétfő |
Sport
Forrás: NSO
Tornagyőzelem 203 nap után: Federer-siker Cincinnatiben
![Tornagyőzelem 203 nap után: Federer-siker Cincinnatiben](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Roger Federer szetthátrányból felállva, 2 óra 40 perc alatt legyőzte Mardy Fisht a cincinnati férfi tenisztorna döntőjében, ezzel negyedszer nyert a viadal történetében. A svájcinak ez volt a második tornagyőzelme idén, legutóbb 203 napp
Az elődöntők során talán Federernek volt valamivel könnyebb dolga, miután két szettben nyert a ciprusi Markosz Bagdatisz ellen. Fishnek hátrányból kellett felállnia honfitársa, Andy Roddick ellen, de végül sikerült kiharcolnia a döntőbe kerülést.
Az első szettben elég hasonlóan játszott a két teniszező, fele arányban ütötték be első szerváikat, a nyerők és a ki nem kényszerített hibák aránya sem sokban különbözött, ebből pedig szinte következett is, hogy rövidítés fog dönteni a játszma sorsáról. (Bár a volt világelsőnek négy lehetősége is volt elvenni Fish adogatását, de nem élt ezekkel) A tie-breakből a hazai közönség által támogatott Fish jött ki jobban, és 7:6-tal övé lett a szett.
A második játszmában 2:2-nél először jutott fogadó előnyhöz Fish, de nem tudta elvenni Federer adogatását. 6:6-ig így ismét fej-fej mellett haladtak, a rövidítés viszont ezúttal egyértelműen a svájcié volt, ellenfelének csak egy pontot engedélyezett.
A döntő szettben 4:4-nél jött el a fordulat, amikor Federer a mérkőzés során először elvette Fish szerváját, majd utána értékesítette a sajátját (utóbbihoz kellettek az amerikai hibái is), így 2 óra 40 perc alatt megnyerte a finálét.
A svájcinak ez volt a második tornagyőzelme idén, legutóbb 203 nappal ezelőtt, az Australian Openen diadalmaskodott. Korábban Andre Agassi volt képes rá még 1996-ban, hogy megvédje elsőségét a cincinnati tornán.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.