Hírek
2016. Február 03. 14:45, szerda |
Helyi
Forrás: Győr.hu
TOVÁBB ERŐSÖDIK A KÖZTERÜLETI JELENLÉT GYŐRBEN
A közbiztonság tovább javítása, valamint a zugszemét felszámolása a célja annak a széleskörű együttműködésnek, amely az önkormányzat kezdeményezésére még szorosabbá válik 2016-ban…
Az önkormányzat által kezdeményezett egyeztetésen, a rendőrség, a Közterület Felügyelet, a Győr-Szol Zrt. és a polgárőrség képviselői vettek részt.
„Habár mindegyik szervezet jól végzi a munkáját, közösen még hatékonyabbak tudnak lenni a közterületeken tapasztalható problémák felszámolásában. A 2015-ben elkezdett együttműködést ezért az idén is folytatjuk és tovább erősítjük.” – fogalmazott Radnóti Ákos városüzemeltetésért felelős alpolgármester. Hozzátette, a tavaly létrehozott „hulladék kommandó”, vagyis a Közterület-Felügyelet, a Győr-Szol és a Győri Rendőrkapitányság együttes fellépése révén jelentős eredményeket sikerült elérni a zugszemetelők tettenérését illetően, de a probléma továbbra is fenn áll, ezért a polgárőrség bevonásával még hatékonyabbá kívánják tenni az együttműködést.
Az alpolgármester kiemelte, a polgárőrségek továbbra is várják azok jelentkezését, akik részt vennének lakókörnyezetük biztonságának, rendezettségének erősítésében. Kifejtette, az illegális lerakókkal szemben nagyobb szigorra van szükség, mert mindenkinek lehetősége van a legális szemét-elhelyezésre, akár a szelektív szigeteknél, akár a hulladékudvarokban, akár a kihelyezett hulladékudvar akciók alkalmával. Truka István a Közterület-Felügyelet és Mezei Őrszolgálat vezetője hangsúlyozta, a szervezettel szemben támasztott fontos elvárás a zugszemetelés visszaszorítása, amelyben a társszervek együttműködésével már tavaly is jelentős előrelépést sikerült elérni. Összesen 212 esetben indítottak szabálysértési eljárást, és tíz esetben szabálysértési feljelentéssel is éltek. Hozzátette, a polgárőrség bekapcsolódásával az idén még a tavalyinál is hatékonyabb lehet a munka.
Az együttműködés másik eleme a rendőrség koordinálásával megvalósuló – a polgárőrség és a Közterület-Felügyelet részvételével zajló együttes ellenőrzési akciók. Ilyen jellegű közterületi fellépést tavaly első ízben Adyvárosban szerveztek. Váczi Attila győri rendőrkapitány leszögezte, a lakosság biztonságérzetének tovább javítása érdekében az idén minden városrészben tartanak hasonló akciókat. „Az együttes ellenőrzések célja a szabálysértések csökkentése, a rongálások visszaszorítása, a frekventált közterületek rendjének fenntartása.” Az alpolgármester hozzáfűzte, a kiemelt ellenőrzések olyan új területekre is fókuszálnak majd, mint a belvárosi megújult vízpartok sétányai, mivel megszépülésükkel várhatóan sok embert vonzanak majd sportolásra, sétára, kikapcsolódásra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
