Hírek
2017. Szeptember 28. 09:00, csütörtök | Helyi
Továbbra is Bíró Attila lesz a női vízilabda-válogatott kapitánya
A tokiói olimpia évének végéig, 2020. december 31-ig Bíró Attila lesz a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A magyar szövetség honlapjának szerdai híre szerint az elnökség, miután elfogadta a szakvezető beszámolóját, felhatalmazást adott Kemény Dénes elnöknek arra, hogy megállapodjon vele a folytatásról. Ezt követően a felek gyorsan egyezségre jutottak, így a tokiói olimpia évének végéig Bíró vezeti a női csapatot."Valóban hamar megállapodtunk, örülök, mert úgy érzem, vannak még feladataim a csapattal. Örömteli, hogy az elnökség a világbajnoki ötödik hely ellenére értékeli a szakmai munkát" - nyilatkozta a honlapnak a kapitány, megjegyezve azt is, hogy a Kemény Dénessel történt egyeztetésen a szerződésről kevés szó esett, a hangsúly az elkövetkezendő időszak programján és feladatain volt.Bíró Attila megjegyezte azt is, hogy mostantól a távlati cél elsősorban a tokiói olimpia, s ugyan a csapattal szemben továbbra is lesz eredménykényszer, de "bátrabban lehet kísérletezni, tehetséges és tehetségesnek mondott fiatalokat mély vízbe dobni".
A szakember 2015 végétől irányítja a válogatottat, mely tavaly januárban Európa-bajnokságot nyert, majd a riói olimpián a negyedik, az idei budapesti világbajnokságon pedig az ötödik helyen végzett.
Forrás: MTI
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
