Hírek
2012. Március 04. 17:35, vasárnap |
Helyi
Forrás: HírTv
Trafiktörvény: a győri vállalkozók is az osztrák mintát tanulmányozzák
A kiskorúak védelme érdekében államosítaná és újraosztaná a hazai dohányértékesítés kiskereskedelmi jogait a kormány.
2013-tól a jelenlegi 40 ezer üzlet helyett csupán 7 ezer, úgynevezett nemzeti dohányboltban lehetne cigarettát vásárolni - számol be a Hír TV.
A tendert minden településen kiírnák olyan megkötések mellett, hogy a kétezer főt számláló, vagy annál kisebb községben legfeljebb egy dohányboltot lehet működtetni. Az árusítás a törvénytervezet szerint csak különálló üzlethelyiségekben történhet, szigorúan csak 18. életévüket betöltött vásárlók részére. Ha az eladó úgy ítéli meg, hogy a vevő még nem nagykorú, kiszolgálás előtt elkérheti az életkorát igazoló okmányát.
A bevezetésre váró új rendszer nem ismeretlen, így működik több évtizede a szomszédos Ausztriában is. Az osztrákok hozzászoktak, hogy cigarettáért nem az élelmiszerboltba, hanem a trafikba mennek.
Klaus Marek, Gattendorf: "Ez a trafik jól működik, én mindig itt vásárolok cigarettát, sőt még néha dohányt a pipámba is. Nekem ezzel nincs bajom, csak ne emelkednének folyton az árak" - mondja ez a gattendorfi férfi.
Liane Illedits azt mondja, ezer lakosra jut egy ilyen trafik az országban. Az állami kézben lévő Austria Tabak monopolhelyzetben van, más üzletben nem árusítanak dohányterméket. A cigarettán kívül azonban csak vásárolható napi- és hetilap, valamint lottószelvény, és egyéb szerencsejáték-sorsjegy is. Ez növeli a forgalmat. A kiskorúakat itt sem szolgálják ki.
Liane Illedits üzletvezető, Tabak Trafik, Gattendorf: "Ha bejön egy gyerek, elkérem az igazolványát, és nem szolgálom ki, ha 18 év alatti. Még az automatából se tud vásárolni, mert az is kéri a bankkártyáját, és így megállapítható az illető kora" - így az üzletvezető.
A szomszédos élelmiszerboltban újságokat, és dohányterméket sem lehet vásárolni.
Suzanne Barth eladó, Gattendorf: "Nekünk nem hiányzik a cigaretta. Itt soha nem lehetett dohányt vásárolni. Hozzánk kenyérért, tejért, húsért és háztartási eszközökért jönnek az emberek - mondja az eladó."
Ha a törvényt elfogadják, Kadocsa Ferenc győri trafikos biztosan nem árulhat majd cigarettát, mivel ehhez különálló, zárt üzlethelyiségre lesz szükség.
"A dohánytermékek a forgalom több mint felét teszik ki összegben, és ez nálunk nagy kiesést jelentene, emiatt a vállalkozás lehet, hogy tönkre is menne."
Kadocsa Ferenc mégis támogatja a törvényjavaslatot, és akár a tenderen is részt venne, ha az üzletnyitás feltételei előnyösek a számára.
Kadocsa Ferenc trafikos, Győr: "Pályáznék rá, csak nem tudom, hogy milyen esélyekkel tudnék indulni, mint magánember. Szóval, hiába mondják azt, hogy családi vállalkozás, ami lehet, hogy jó ötlet, nem tartom rossznak, csak ugyebár annak lehet előnye ebből a szempontból, akiknek van hozzá anyagi lehetőségük."
A vállalkozó szerint az sem mindegy, hogy amíg a mintául vett külföldi országokban, így Ausztria mellett Nagy-Britanniában és Olaszországban a cigarettaárak 12 százalékos árrést tartalmaznak, idehaza ez mindössze 3,9 százalék.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
