Hírek
2024. Október 26. 09:12, szombat | Helyi
Tragikus körülmények közt meghalt győri zenész
Szén-monoxid mérgezésben vesztette életét az 53 éves győri dobos, Bors Laca, a kettős tragédia a Békés megyei Gyomaendrődnél történt. A zenészvilág gyászolja a családos, ismert művészt.
Tegnap adta hírül a Katasztrófavédelem, hogy ketten tragikus körülmények között meghaltak egy zárt lakócsónakban kedden Gyomaendrődnél, a Hármas-Körösön. Halálukat valószínűleg szén-monoxid-mérgezés okozta. Nem sokkal ezután kiderült az is, hogy egyikük a zenész világban – és a Mediawave vagy a Rómer-ház mindenkori közönsége körében – ismert dobos, Bors Laca volt. Erről aztán tegnap késő este a 2012-ben létrejött Hoppáré zenekar közzé is tette gyászát a Facebookon, és a bejegyzés fölé ezt írta: „Vele kezdtük a Hoppárét és pár napja még együtt játszottunk.”
Úgy tudjuk, a zenész egy barátjával horgászott a lakócsónakban, feltehetően mindketten elaludtak, miközben – közölte a katasztrófavédelem – a gázüzemű tűzhely elhasználhatta fűtés közben a levegőt. A tragédia pontos okát és körülményeit a hatóság vizsgálja. Nyomozást rendelt el és vizsgálatot indított a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya is halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
