Hírek
2010. Március 10. 07:01, szerda |
Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség
Tudta az egyetemista, mire készül
![Tudta az egyetemista, mire készül](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Tisztában kellett legyen tettének következményeivel az a budapesti egyetemista, aki tömeggyilkosságot tervezgetett internetes naplójában. Ezt állapította meg az elmeorvosi vizsgálat. A szakértő szerint a fiatalember személyiségzavaros, de e
„A szakértő megállapította, hogy mind a cselekmény elkövetésének időpontjában, mind a vizsgálat időpontjában egyfajta személyiségzavar áll nála fenn, és tény az is, hogy ez a szakértői vizsgálat megállapította azt is, hogy a személyiségzavar sem nem korlátozza, sem nem zárta ki az ő beszámítási képességét a cselekmény felismerésére" - mondta Babkó Norbert, ügyvéd.
Vagyis az előzetes letartóztatásban lévő fiú eszerint teljes mértékben felelősségre vonható. Akár hét és féléves börtönt is kaphatna, mert 22 embert akart lemészárolni. Ügyvédje azt mondta, új szakértői véleményt kérnek, mert szerintük nem volt teljeskörű a vizsgálat, több dokumentum nem jutott el a szakértőhöz a vizsgálatig. A személyiségzavart egyébként már korábban is megállapították nála.
„A személyiségzavarról tudni kell, hogy az nem egy betegségjellegű elváltozás, hanem az élet során kialakult súlyos személyiségfejlődési zavar, ami mondjuk a bűnelkövetőknél, akik pszichiátriai vizsgálatra kerülnek, azok jelentős százalékánál egyébként kimutatható" - mondta el Dr. Magyar Iván, pszichiáter.
A független pszichiáter szerint a személyiségzavar a büntető törvénykönyvben a beszámíthatóságot korlátozó, vagy kizáró tényezők között szerepel, de nyilvánvalóan kisebb súlya van, mint például a skizofréniának, vagy más elmebetegségnek. Ha az egyetemistát beszámíthatatlannak ítélnék, az enyhítő körülmény lehetne, és ha elítélnék, akkor ez csökkentené a büntetését.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek
Lecsapott a rendőrség Kerepesen!
Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.
2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek
Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben
Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.