Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. Június 30. 07:45, szerda | Sport
Forrás: HírTV

Túl a vb első büntetőpárbaján

Túl a vb első büntetőpárbaján

Csak remélhetjük, hogy ennél laposabb hosszabbításos futballmeccset soha többet nem kell végignéznünk, mint amilyen a pretoriai Paraguay–Japán vb-nyolcaddöntőből kerekedett ki. 120 percig tulajdonképpen semmi más, csak a vuvuzelák válto

 

Sporttörténelmi pillanat elé néztünk a kedd délutáni Paraguay-Japán vb-nyolcaddöntőre várva, ugyanis akár a dél-amerikaiak, akár az ázsiaiak jutottak volna a legjobb 8 közé, mindenképp eddigi legjobb vébészereplését produkálta volna mindkét nemzet együttese. S ha valakiben kételyek volnának, hogy érdemek nélkül került ilyen rangos futballeseményen a közvetlen elitbe Paraguay és „a felkelő Nap országa", hát elég tudnia: Santa Cruzék az F-csoport éléről jöttek - megelőzve Szlovákiát és a vb-címvédő Olaszországot -, a japánok pedig Kamerun és Dánia skalpját is meggyőző játékkal gyűjtötték be, Hollandia jőve az E jelű négyesből.



A két csapat egymás elleni mérlege (2 paraguayi győzelem, 3 döntetlen, 1 japán siker) és a világranglistás helyek (31. és 45.) közti különbség alapján Paraguay hangyányit esélyesebbnek tűnt, de a fogadóirodáknál feltűnően keveset fizettek egy gólnélküli vagy 1-1-es döntetlenért. Volt azért a világfutball számára is tétje a találkozónak, ugyanis a vb-n a legjobb nyolc között négy dél-amerikai csapat jelenléte egyedülállónak minősült volna, s akkor emlékezzünk meg még arról is, hogy Japán utolsó ázsiaiként állt harcban Dél-Afrikában. És még egy adat - számít-e vagy sem: dél-amerikai csapat eddig vb-n sosem kapott ki ázsiaitól, 12 „latin" győzelem mellett is alig két döntetlen képez ellensúlyt.



Hogy a fogadóirodák sejthettek valamit, arról a második perctől bizonyosodhattunk meg, ugyanis Okubo középkezdést követően eleresztett lövése után 20 percig egyáltalán semmi nem történt, Paraguay kicsit többet birtokolgatta a labdát, de mielőtt helyzetbe kerültek volna a piros-fehér támadók, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Az első félidő 21. perce körül azért volt egy pengeváltás: Barrios egy kényszerítő után szépen fordult be, de lapos pöckölését Kavasima kispiccelte; ezek után a túloldalon Macui elé csorgott a labda a tizenhatos előterében, kapura zúdított lövése a keresztlécről pattant föl. És ennyi volt az első félidő, még egy „rendes" sárga lap sem színesítette a 45 percet.



A második félidő első két - „fékezett habzású" - támadását Paraguay vezethette, de Ortigoza totojázás utáni lövésénél Nakazava, pár perccel később Ortigoza ügyes fejesénél Kavasima kapus nem engedte felpattanni székükről a latin futball rajongóit. Negyed órával a vége előtt aztán a frissen beállt Barreto kínálta meg egy távoli lövéssel Kavasimát, de őt - sok kollégájával ellentétben - nem viccelte meg a Jabulani. A 82. percben aztán egy japán akció végén Okubo ugrott fel egy beívelésre, de éppen beleszállt Villar kapusba, akinek ekkor rossz emlékei támadhattak: a négy évvel ezelőtti vébén felállította a „minden idők leghamarabb lecserélt kapusa" rekordot - 8 percet volt a pályán, hasonló körülmények közt keletkezett sérülése miatt. Lecserélni nem kellett végül, de kapaszkodnia annál inkább, ugyanis Japán „megnyomta" a rendes játékidő utolsó perceit. Azzal, hogy Martino és japán kollégája is csak kettőt cserélt addig, érezni lehetett, hogy a felek 120 percre kívánják hagyni a döntést.


A hosszabbítás első félidejében hét percig még a vuvuzelák sem szóltak, ekkor azonban Valdez kiharcolt magának egy gólt érdemlő helyzetet, de az élet ezt is másképp rendelte, csakúgy, mint Honda veszélyes szabadrúgásának végződését, amivel átléptünk a 100. percbe - sőt, le is csorgott a ráadás első 15 perce. A második 15-ben is csak annyit konstatálhattunk, hogy a Japánok mégsem rosszabbak a dél-amerikai vetélytársnál, no meg azt, hogy a belga bíró nem is hagyta végigfocizgatni a 120 percet, sípjába fújt, s jöhettek a büntetők.



A tizenegyesrúgást Paraguay kezdte, Barreto állt a labda mögé: 1-0. Endo érkezett: 1-1. Barrios: 2-1 (izgalmas volt). Haszebe, a japán csapatkapitány: 2-2. Riveros is ügyes: 3-2. Komanóóóóóóóóó kihagyja, felső léc! Marad a 3-2! Erre jön Valdez, bebombázza: 4-2. Honda jön, aki eddig hátán vitte a gárdát: 4-3. Cardozóóóó belövíííí: 5-3!!!



A továbbjutó Paraguay Spanyolországgal vagy Portugáliával játszik majd az elődöntőbe jutásért - hogy melyikükkel, az a két ibériai csapat kedd esti találkozóján dől el.

 

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.