Hírek
2013. Szeptember 08. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MNO
Túladagolás: a Lexus LF-NX tanulmány elveti a sulykot
A Lexus olyan koncepcióval érkezik a frankfurti autószalonra, amely garantáltan nem hagy senkit vélemény nélkül. Az LF-NX a japán márka fejlesztés alatt álló kisebb crossoverét vetíti előre, meglehetősen erőteljes formában.
A közepes kategóriában induló újdonság végső verziója minden valószínűség szerint az NX utónevet kapja, és kizárólag teljes hibrid hajtásláncot találunk majd lemezei alatt. Azt sem nehéz kitalálni, hogy melyiket: a beszállót valószínűleg az új 300h, az izgalmasabb és egyben költségesebb alternatívát pedig a 450h adja majd.
Ennek megfelelően 223 és 343 lóerő közül választhatunk, amelyet vélhetően elsőkerék- és összkerékhajtással is kínál majd a Lexus, igaz előbbi valószínűleg az amerikai kontinens kiváltsága lesz. Mindenesetre négy kereket hajtva sem száll el az étvágy: a gyári adatok szerint öt, illetve az erősebbik hajtáslánc esetében hat liter körüli fogyasztásra számíthatunk.

Jól tudjuk, hogy a forma ízlés kérdése, de az LF-NX külseje mellett nehéz elmenni úgy, hogy szó nélkül maradjunk. A már önmagában is egyre robusztusabbá és agresszívabbá váló Lexus-hűtőrács mellett hatalmas légbeömlők és a lehető legszűkebbre húzott ledes fényszóró a legelvetemültebb tuninggépek ádáz ábrázatát kölcsönzi a tanulmánynak. Az IS új nemzedékén megismert L alakú pipa itt is megjelenik, miközben az oldalvonalban az RX 450h domborítását vehetjük észre – eltúlzott szélesítés formájában.
Hátul sem szűnik a formai sokk: egyszerűen annyi él, domborítás és figyelemfelkeltő részlet van, hogy nem is tudjuk, hova nézzünk. Így végül az már alig tűnik fel, hogy az alapok és a felépítés izgalmas arányokat és kialakítást rejt. A belső tér borogatásnak bizonyul megfáradt szemünkre. Itt már a letisztultságé a főszerep, és annak ellenére, hogy a futurisztikus formában a külső néhány stílusjegye visszaköszön, már nem nehéz belelátni a szériagyártású modell leendő kialakítását. Az IS-ben már látott érintésre érzékeny, elektrosztatikus gombok és kapcsolók itt még jobban elterjednek majd, miközben megújult a hanyattegér-jelleggel vezérelhető központi rendszer is.
Arról egyelőre nem érkezett információ, hogy a szériagyártású verziót mikor láthatjuk, de a tanulmány érettségét eltekintve erre már a jövő évben esély mutatkozhat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
