Hírek
2018. Március 13. 09:00, kedd | Helyi
Új ágyakat kaptak a táncosok
Száz új ágyat kapott a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium kollégiuma.
Az ünnepélyes átadásra hétfőn délelőtt került sor, ahol a kollégisták kis műsorral köszönték meg a győri önkormányzat ajándékát.
Derczó Tibor intézményvezető arról tájékoztatott, hogy 82 diákkal, teltházzal működik az intézmény, de sokan vannak várólistán is, hiszen országos beiskolázásról van szó. Különleges helyzetben vannak, ugyanis az ötödikes gyerektől, egészen a 20 éves fiatalig, fiúk, lányok közösen élnek a kollégiumban, egy nagy családként. Öröm, hogy a régi vaságyak helyett, kényelmes fából készült ágyakon pihenhetnek a diákok.
Radnóti Ákos alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője hangsúlyozta, a tavaly megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon önkéntesként és fellépőként is részt vettek a Tánc- és Képzőművészeti iskola diákja - többek között ezért is kerültek jó helyre az ágyak. A kollégium azokból az ágyakból kapott száz darabot, amelyeket az EYOF-ra vásárolt az önkormányzat.
Az ünnepségen Kiss János a Győri Balett igazgatója is részt vett, majd ő is megtekintette az új ágyakat.

Blazovicsné Varga Marianna, a Győri Tankerületi Központ igazgatója elmondta 25 ezer diák tartozik hozzájuk, a Győrben működő négy kollégiumukban 3500 diák él. A kollégiumok felújítása folyamatos, közép- és hosszú távú terveik vannak a fejlesztésre.
Forrás: gyorplusz.hu
Fotók: Marcali Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
