Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2017. Január 23. 14:37, hétfő | PR
Forrás: (x)

Új SUNSET klip a hamarosan megjelenő WE ARE ETERNITY-ről: MOTIVATOR

Új SUNSET klip a hamarosan megjelenő WE ARE ETERNITY-ről: MOTIVATOR

A „Motivator” az eddigi legpopulárisabb dalunk. Talán az első olyan szám volt, amit tisztán a lemezre írtunk és nem egy régi próbatermi dal újragondolása.

A szöveg motiválni próbálja a hallgatót. Annyi csendes művész tevékenykedik a világban, akikről csak azért tudunk, mert félnek megmutatni magukat és ezért sokszor nem is alkotnak. Őket szeretnénk kimozdítani ebből az állapotból, mert az önmegvalósító emberek viszik előre a világunkat.

Célegyenesben a „We Are Eternity”. Ahogy a címe is mutatja, újra a rock ’n’ roll nyelvén is fogunk énekelni, de ez nem azt jelenti, hogy örök búcsút vettünk a magyar szövegektől. A dalszövegeket Dáci verseiből Sanyi fordította, és - ahogy eddig is - Zozi hozta az ének dallamokat.

Január végén elkezdjük országjáró turnénkat a KIES zenekarral, március 18.-án, pedig hivatalosan is bemutatjuk a „We Are Eternity”-t a Dürer Kertben, ahova extra látvánnyal, meglepetés vendégekkel és pályafutásunk leghosszabb műsorával készülünk!

01.27. Szombathely – Végállomás Klub
01.28. Komárno (SK) – Rock Club 25
02.03. Miskolc – Corner Stage
02.04. Eger – Zöld Pecsét
02.09. Szeged – Grand Café Várkert
02.10. Temerin (SRB) – Road House
02.11. Óbecse (SRB) – Club Floyd
02.24. Kecskemét – Kilele Music Cafe

03.18. BUDAPEST – DÜRER KERT (nincs Kies)
FACEBOOK: https://www.facebook.com/sunsethungary
YOUTUBE: http://www.youtube.com/sunsethungarymusic
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/sunsetmusicofficial
WEB: http://www.sunsetmusic.hu
MAIL: info@sunsetmusic.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 09. 17:38, hétfő | PR

Miért a Kecskeméti Eredeti Prémium Lepény az év slágere?

Az utóbbi években a vendéglátásban és a street food világában egyre nagyobb igény van az egyszerűen elkészíthető, mégis minőségi ételekre.

2026. Február 25. 12:30, szerda | PR

Készítsük fel kertünket a nyárra

Ahogy a nappalok melegednek és hosszabbodnak, egyre több időt tudunk ismét a szabadban tölteni. A kert felkészítése a nyárra nem csak a virágok ültetéséről szól, hanem egy funkcionális és kényelmes környezet megteremtéséről is

2026. Február 23. 12:30, hétfő | PR

Webdesign trendek a digitális üzleti környezetben

A webdesign szoftverek ma már messze nem csak arról szól, hogy egy oldal szép legyen.

2026. Február 20. 09:24, péntek | PR

Top 5 fenntarthatósági trend 2026-ban – új korszak kezdődhet

a felgyorsuló klímaváltozás miatt az alkalmazkodás kerül fókuszba