Hírek
2025. Június 29. 08:40, vasárnap | Helyi
Új ügyvezető a Győri Audi ETO-nál
Új ügyvezető irányítja 2025. július 1-től a Győri Audi ETO KC-t üzemeltető Győri ETO Kft-t, miután a klubot korábban irányító Endrődi Péter egyéb okokra hivatkozva kérte,
ne hosszabbítsák meg nyáron lejáró ügyvezetői szerződését. A szakember a folytatásban klubigazgatóként segíti egyesületünk munkáját, míg az operatív és pénzügyi feladatokért Fata Edina felel majd ügyvezetőként, Vanyus Attilával karöltve.
„Fontos döntést kellett meghoznunk a klub életében, hiszen Péter a kft. alapítása, 2022 óta vezette Vanyus Attilával közösen a felnőttcsapatot irányító menedzsmentet – mondta Görbicz Anita, a Győri ETO KC elnöke. – Abban a rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, hogy házon belül, belső átszervezéssel sikerült megtalálni a legmegfelelőbb szakembert az ügyvezetői posztra. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a vezetésben a magas szakmai tudás mellett a bizalom és a hatékony, őszinte együttműködés domináljon. Meggyőződésem, hogy ez a kulcsa a sikerességnek a jó menedzsmentet illetően. Fata Edinát még játékos koromból ismerem, és az elmúlt időszakban elnökként maximálisan meggyőzött vezetői és egyéb szakmai kompetenciáit illetően. Régóta része a klub életének, jól ismeri működését, és biztos vagyok benne, hogy ügyvezetőként is ugyanazokat az értékeket képviseli majd, amelyek mindig is meghatározták az ETO-t. Minden tudásunkkal azon leszünk, hogy közösen is szép sikereket érjünk el.”
Fata Edina már több mint tíz éve szolgálja hűséggel a Győri Audi ETO KC csapatát, a kft. ügyvezetőjeként pedig szeretné a klub értékek mentén továbbra is sikerre vezetni a zöld-fehér lányokat.
„Nagy megtiszteltetés, hogy olyan szerepkörben kapok lehetőséget, amely egyszerre jelent óriási kihívást és feladatot – fogalmazott Fata Edina. – Külön öröm, hogy Vanyus Attila bácsit továbbra is ügyvezető társamként tudhatom magam mellett; az ő tapasztalata és tanácsai nem csupán nekem, az egész klubnak biztos támpontot jelentenek. Hálásan köszönöm Görbicz Anita elnök asszonynak a bizalmat, az elnökségnek pedig a támogatást. Eddig is aktívan részt vettem a klub stratégiai döntéseiben, jól ismerem a működési folyamatokat, tisztában vagyok azzal, hogy ez az új feladat egészen más szintű felelősséget jelent. Minden tudásommal és erőmmel azon dolgozom majd, hogy tovább öregbítsem világszínvonalú és gazdag hagyományokkal rendelkező klubunk jóhírét. Meggyőződésem, hogy ehhez kiváló alapot nyújt az a szakmai gárda, amely körülvesz – olyan kollégákkal dolgozhatok együtt, akiknek a szakértelmére, elhivatottságára és munkájára maximálisan számíthatok. Korábbi feladataim során is arra törekedtem, hogy nyitott, bizalmon alapuló együttműködést alakítsak ki minden érintett szereplővel” – nyilatkozta a kft. új ügyvezetője, aki jövőbeni terveiről is beszélt.
„Kiemelt célomnak tartom az átláthatóság biztosítása mellett a töretlen gazdasági stabilitás megteremtését, amely megfelelő alapot szolgáltat a világszínvonalú szakmai munkának, amelyhez elengedhetetlenül párosul a következetesség és a precizitás. Minden döntésem alapját egyetlen cél vezérli majd: mi jó a klubnak, mi teheti még sikeresebbé azt, megőrizve természetesen a jelenleg is jellemző családias, partneri légkört. Igaz mindez nem csupán a mindennapi munkavégzésben, hanem külső kapcsolatainkat tekintve is; szponzorainkkal, partnereinkkel és legfőképp szurkolóinkkal. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki eddig is segítette a klub munkáját, és arra kérem Önöket, hogy a továbbiakban is ugyanilyen hittel és bizalommal támogassák a csapatot, mert szeretném, ha a jövő sikerei is közösek lennének – olyanok, amelyekben mindenki érezheti, hogy egy érem megszerzése mindannyiunk sikere” – tette hozzá Fata Edina.
Fotó: Győri Audi ETO
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
