Városlista
2024. szeptember 9, hétfő - Ádám

Hírek

2011. Január 01. 08:30, szombat | Helyi
Forrás: Nyugathír

Újévi köszöntő: “Minden győri büszke lehet a megyeszékhely sikereire!”

Újévi köszöntő: “Minden győri büszke lehet a megyeszékhely sikereire!”

Győrben a Széchenyi és a Dunakapu tér volt az újévköszöntés fő helyszíne. Ezrek gyűltek össze a koncertekre és a tűzijátékra, s hallgatta Somogyi Tivadar alpolgármester köszöntőjét. A Szilveszteri Városi Vigasságokon a Dunakapu té

A Dunakapu téren is a volt lesz a főszerep: 23 órától a Star Machine zenekar lépett fel, majd utcabállal folytatódott a mulatozás. Természetesen idén sem maradt el a tűzijáték, mely hajnali egy órakor, az újévi köszöntő után kezdődött.

A Dunakapu téren mondott újévi köszöntőjében dr. Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere úgy fogalmazott: "2010 rendkívül tartalmas év volt, sok minden történt hazánkban, Győrben is. Ha végig gondolom, hogy 2010 Győrnek mennyi sikert és eredményt hozott, joggal jelenthetem ki, hogy büszke győri ember vagyok. Elnyertük a Kultúra Magyar Városa címet, a Legsportosabb város címét, Idősbarát önkormányzat díjat kaptunk, a mozgáskorlátozottak szintén megköszönték a város támogatását, és Borkai Zsoltot az Év polgármesterének választották az Önök szavazatai alapján" - mondta összegzésében a városvezető.

„Nagy öröm számunkra, hogy olyan kaliberű beruházás érkezik városunkba, ami sok ember életét teszi majd könnyebbé. Büszke vagyok arra, hogy sportsikereink az egész várost megmozgatják, csapataink, különösen a kézilabdás lányok eredményessége magáért beszél. De említhetném a Győri Balettet, vagy a Győri Filharmonikus Zenekart, akik világszerte viszik városunk hírnevét. Valóban egy város akkor él, ha lakosai aktív részesei sikereinek, fesztiváljainak, versenyeinek és hétköznapjainak. Győrben ezért is érdemes programokat szervezni, hiszen a győri polgárok együtt élnek, együtt lélegeznek a várossal. Még a rossz idő sem tántoríthatott el minket a Négy Évszak Fesztivál nyári programjaitól. Közel 50 ezer ember élvezte az ABBA show-t, táncolt Fenyő Miklós buliján, vagy élvezte a mosolygós gyermek tekinteteket a Győrkőcfesztiválon" - vont mérleget dr. Somogyi Tivadar.

„Szeretem Győrt! - olvashattuk mostanság városszerte. És valóban, én is meg-meg álltam, és rájöttem, hogy mennyi minden van, amiért szerethetem Győrt. Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa vagyunk, fedezzük hát fel értékeinket. Azt szeretném, ha minden győri büszke győri polgár lenne, igazi lokálpatrióta, hiszen Győr csodálatos város, csak észre kell venni szépségét. 2011 legyen a felfedezés éve, amikor tudatosan figyelünk Győr szépségeire, észrevesszük embertársaink problémáit, és igazi közösségként segítjük, bátorítjuk egymást! Kívánom Önöknek, hogy az újév sok örömöt és boldogságot tartogasson mindannyiuknak. Figyeljenek oda egymásra, egymásért! Magam és a város vezetése nevében sok erőt, kitartást kívánok!" - zárta köszöntőjét Somogyi Tivadar.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.

2024. Szeptember 08. 08:14, vasárnap | Helyi

Indul az új évad a Vaskakasban

Négy új előadással készül a 2024/25-ös évadra a Vaskakas Bábszínház.

2024. Szeptember 08. 07:13, vasárnap | Helyi

Szobrot állítottak szülőfalujában a hősi halált halt győri szerzetesnővérről

Életnagyságú bronz szobrot állítottak Mária Sebalda nővér tiszteletére szülőfalujában Érsekvadkerten. A Győrben hősi halált halt ápoló így halála után 79 évvel később végre hazatért.

2024. Szeptember 07. 09:12, szombat | Helyi

Ingyenes workshop szülőknek: újraéleszteni is megtanítják őket

Allergiás reakció, újraélesztés, Heimlich-fogás – ezek azok a dolgok, amelyekről sokan hallottunk már, de a gyakorlatban nem biztos, hogy tudnánk is alkalmazni.