Hírek
2012. Június 12. 05:00, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI Fotó: Bugány János
Uzsorával gyanúsítottakat helyeztek előzetes letartóztatásba Szolnokon
Uzsora bűncselekménnyel gyanúsított négy személyt helyeztek előzetes letartóztatásba vasárnap az ügyészség indítványára a Szolnoki Városi Bíróságon - közölte Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint az érintettek ellen bűnszövetkezetben és üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekmény bűntette miatt folyik nyomozás.
Az előzetes letartóztatás egyik oka, hogy megalapozottan feltételezhető, hogy az uzsorázással gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a hatóság elől bizonyítékokat tüntetnének el, illetve tanúkat félemlítenének meg, nehezítve ezzel a hatóság bizonyítási eljárását - tette hozzá Sándor Géza. Hozzátette: a huzamosabb elkövetési időre tekintettel fennáll annak gyanúja is, hogy szabadlábon újabb, hasonló jellegű bűncselekményeket követnének el.
Az MTI információi szerint a letartóztatottak a Kunmadarason ismert T. család tagjai, akik ellen már hónapok óta érkeztek bejelentések uzsorázás miatt.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
2026. Március 30. 12:00, hétfő | Kék hírek
Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.
2026. Március 28. 10:22, szombat | Kék hírek
Ajánljon ön is helyszínt a 2026-os Speedmaratonhoz!
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
