Hírek
2012. November 03. 05:00, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Vádat emeltek a Gellért fürdőben tartott német szexparti szervezői ellen
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vádat emelt a hamburgi ügyészség egy német biztosítótársaság két korábbi menedzsere ellen, amiért a vállalat számlájára szexpartit szerveztek a budapesti Gellért termálfürdőben.
Az ügyészség szerint a vádlottak a budapesti kéjutazás költségeinek, különösen pedig az út során örömlányokra fordított pénznek vállalati költségként történő elszámolásával sértették meg a törvényeket, és összesen 52 ezer euró kárt okoztak - írták német lapok pénteken.
A biztosítás-közvetítéssel foglalkozó Hamburg-Mannheimer International (HMI) 2007-ben a legjobban teljesítő ügynököknek budapesti jutalomutat szervezett. Az egyik program látogatás volt a Gellért fürdőben, ahol magyar prostituáltak szórakoztatták a német cég alkalmazottait.
A vádhatóság szerint a rendezvényen 20 örömlány és a biztosító legkevesebb 64 munkavállalója vett részt. A prostituáltak szerződtetése ellentétes a cég belső előírásaival, a kéjutazás pedig a vállalkozás céljával és arculatával sem egyeztethető össze - közölte az ügyészség szóvivője. A nyomozás során feltárt adatok szerint a társaság vezetése nem tudott a budapesti útról.
A hamburgi ügyészség hűtlen kezelésben való bűnrészesség miatt vádat emelt egy harmadik személy, egy rendezvényszervező cég ügyvezetője ellen is. Az eljárást a HMI anyavállalata, az Ergo biztosító feljelentése nyomán indították. Az ügyet a Handelsblatt című üzleti lap tárta fel tavaly, az Ergo a leleplező cikk megjelenése után tett feljelentést.
A botrány kirobbanása után a céget átszervezték, még a nevét is megváltoztatták - a társaság felvette az anyavállalat nevét -, a Handelsblatt azonban újabb ügyeket nyomozott ki, az idén nyáron megírta, hogy a jól teljesítő ügynökök 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben egy jamaikai szexklubba látogathattak el a vállalat költségén.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.