Hírek
2012. Február 22. 07:07, szerda |
Kék hírek
Forrás: mno / MTI
Vádat emeltek az orvos ellen
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az ügyészség kedden egy orvos ellen, aki félreértelmezte a vércukorszintmérő jelzését és az általa ellátott beteg meghalt.
A Blikk számolt be arról, hogy a rendőrség vádemelést javasolt annak az orvosnak az ügyében, aki tavaly februárban a gyanú szerint „elnézte” a vércukorszintmérőt, és emiatt 50 éves betege elhunyt. A napilap azt írta: P. Nóra megmérte a beteg vércukorszintjét, de amikor a mérőkészülék HI (high, vagyis magas) jelzést mutatott, a doktornő azt állítólag „hiba” jelzésként értékelte, ezért cukoroldatot itatott a beteggel. Ezt követően az orvost az asszisztense világosította fel, hogy a készülék jelzése mit jelent, ekkor a betegnek bekötöttek egy infúziót és értesítették a mentőket, de már nem sikerült az újraélesztés.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője keddi közleményében azt írta, a fővárosi XVIII. és XIX. kerületi ügyészség P. Nóra ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat. A vádirat lényege szerint P. Nóra 2011. február 7-én a hajnali órákban, a XIX. kerületben – ügyeletes orvosként – megvizsgálta a cukorbetegségben szenvedő sértettet. A vizsgálat során a vádlott a vércukorszintmérő jelzését félreértelmezte, majd anélkül, hogy megbizonyosodott volna a sértett vércukorszintjéről, cukros vizet itatott vele. Mivel a sértett állapota tovább romlott, a vádlott ismételten megjelent a beteg lakásán, de a vércukorszintmérő jelzését ekkor is félreértelmezte, és csak a segédasszisztens figyelmeztetése alapján észlelte, hogy a sértett vércukorszintje túlságosan magas.
A vádlott ezt követően értesítette a mentőket, azonban a beteg – a szakszerű orvosi ellátás ellenére – a mentőben elhunyt. Az ügyészség szerint az orvos által megitatott cukros oldat elfogyasztása és a beteg halála között „részben ok-okozati összefüggés állapítható meg, mivel a magas vércukorszint részben természetes okú alapbetegség eredményeként az orvosi ellátástól függetlenül alakult ki”.
Az eljárást a XVIII. és XIX. kerületi bíróság folytatja le, a vádlott szabadlábon védekezik. „Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta” – írta az ügyészség a közleményben.
mno / MTI
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 23. 09:27, vasárnap | Kék hírek
Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén
2025. Március 22. 09:27, szombat | Kék hírek
Állon rúgta a beteghordót
A Siófoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a sürgősségi osztályon őrjöngött.
2025. Március 19. 07:40, szerda | Kék hírek
Menekült a rendőrök elől, letörte a sorompót
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki vezetői engedély nélkül, korábbi járművezetéstől eltiltása alatt vezette járművét, majd elmenekült a rendőrök elől, és ennek során két sorompót letört.