Hírek
2017. November 20. 07:50, hétfő | Helyi
Vádemelés egy 14 évvel ezelőtti emberölésért
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt folytatott nyomozást egy 37 éves gönyűi férfival szemben.
Amint azt korábban megírtuk, 2003. szeptember 23-án reggel egy fiatal nő holttestét találták meg Győrben, a Mosoni-Duna szakasz árterének töltésén. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a sértett bűncselekmény áldozata lett. A nyomozók erőfeszítése a bűncselekmény elkövetőjének elfogása érdekében 14 évvel ezelőtt nem hozott eredményt. Az eltelt évek alatt az ügyben több információ is keletkezett, a rendőrök ezek valóságtartalmát minden esetben ellenőrizték.
A nyomozás során 2017. év elején, egy másik bűncselekmény kapcsán a nyomozók látókörébe került egy 37 éves gönyűi férfi, aki - a 2003. évben rögzített és bűnjelként lefoglalt tárgyi bizonyítási eszközök, valamint a szakértői vélemények alapján - a 14 évvel korábban történt emberölés feltételezett elkövetője volt. A nyomozók 2017. január 11-én hajnalban az otthonában elfogták a férfit, majd a megyei rendőr-főkapitányságra előállították és - őrizetbe vétele mellett - emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A gyanúsított a helyszíni kihallgatása alkalmával részletes beismerő vallomás tett.
A férfi elmondta, hogy a bűncselekmény napján Sashegypusztán figyelmetlensége miatt elütötte az út mellett kerékpározó 22 éves lányt, akiről azt hitte, hogy a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. A következményektől tartva a sértettet az autója csomagtartójába tette, majd a baleset helyszínéről elhajtott Bőny felé. Néhány perces út után egy földes mellékútra kanyarodott, mivel meghallotta, hogy a lány a kocsi hátuljában magához tért és mozgolódott. Megállt és azért, hogy a sértett a későbbiekben ne ismerje fel, egy zsinórral megfojtotta, majd hazament akkori győri lakóhelyére. Később az esti órákban visszament a tetthelyre, áldozata holttestét Győrbe vitte és a Mosoni-Duna árterénél hagyta. A bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjárművet másnap Szlovákiában egy illegális autóbontóban eladta.
A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a 22 éves lány halálát a bántalmazás okozta.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 37 éves gönyűi férfival szemben emberölés bűntette miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek megküldte.
Forrás: police.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
