Hírek
2011. Szeptember 10. 14:30, szombat |
Helyi
Forrás: Győrplusz.hu
Évadnyitó a Győri Balett társulatánál
Négy új tagja van a Győri Balett társulatának, mely pénteken tartotta évadnyitó ülését.
Kiss János boldog új évadot kívánt a társulatának és a közönségnek is. A kívánsághoz persze mellékelte az új bemutatókat is. Elmondta: a napokban megegyezett Harangozó Gyulával, hogy a koreográfus betegsége miatt elmaradt Zorba előadást jövőre mutatják be.
Az idén izgalmas vállalkozásnak ígérkezik a helyette színre vitt Rózsaszínház című produkció. Ezt a bemutatót október 8-án láthatják a győri nézők, a budapesti premier pedig november 22-én lesz.
Tavasszal a Keep Smiling – Hódolat Chaplinnek című sikerelőadást újítják fel, s meglepetésként elkészül egy egyfelvonásos is, amit a már előkészületek alatt álló VIII. Magyar Táncfesztiválon láthat a közönség.
Reményeik szerint sikerül megegyezni a Queen produkciós csapatával, hogy a művet október elseje után is be tudják mutatni. Amennyiben ez nem sikerülne – amire a társulat vezetői nem is gondolnak –, akkor szeptember 16-án Komárnoban búcsúznak a darabtól.
Október 31-én a Magyar Rapszódiával lépnek a budapesti közönség elé a Művészetek Palotájában. Januárban a Kisfaludy teremben lesz látható az Óz/Forgószél gyermekelőadás, melyet a veszprémi színház is befogad saját bérletébe.
Bemutatták az új táncosokat: Henrik Lamark és Kodolányi Lívia Szlovéniából, a Maribor Balett társulatától érkezett, Szakács Richárd, Szanyi Tamás, Tüű Barbara pedig a Budapesti Táncművészeti Főiskoláról. Gyermekszülés után visszatért Ströck Barbara és Hegyi Réka is.
Kiss János szólt arról, hogy szeptember 15-én, a nyílt napon délelőtt a színpadon tartják a tréninget, s egy meglepetéssel is készülnek: részlet látható az új darabból, melyben Bede Fazekas Csaba is közreműködik.
Az évadnyitón a polgármesteri hivatalt dr. Lipovits Szilárd jegyző, Serfőzőné Tóth Andrea, a kulturális főosztály vezetője, s Rózsavölgyi László, a kulturális bizottság elnöke képviselte.
Trunkos Ildikó
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
