Hírek
2018. Április 24. 18:05, kedd | Helyi
Vagonkiállítás nyílt a győri pályaudvaron a Holokauszt emlékére
Győrbe érkezett az Élet Menete Alapítvány Holokauszt vándorkiállítása, amely tulajdonképpen egy speciálisan berendezett marhavagon.
Az áldozatoknak emléket állító, a győri vonatkozásokat is bemutató utazó múzeumot vasárnapig tekinthetjük meg.
„Ez a kiállítás arra hivatott, hogy megismertesse a fiatalokat a vészkorszak eseményeivel, és az ismeretek átadásával tegyen az ellen, hogy ilyen szörnyűség újra megismétlődhessen.” – fogalmazott Gordon Gábor az Élet Menete Alapítvány elnöke a kiállítás győri megnyitóján.
A győri vasútállomáson egy korabeli vagonban láthatók azok a fotók, videók, szövegek és tárgyak, amelyek a sötét korszak tetteire hívják fel a figyelmet, és ahová minél több győri iskolást, és persze családokat is várnak. Az utazó múzeum 2007 óta több mint száz településen járt, és eddig több mint 150 ezren tekintették meg a kiállítást.
„A holokauszt Győrt is súlyosan érintette, hiszen 6000 embert vittek el, akik közül mindössze 700-an tértek haza.” – hívta fel a figyelmet dr. Somogyi Tivadar, aki hozzátette, a fiataloknak szerencsére ez már történelem, viszont olyan történelmi esemény, amit ismerniük kell, tisztában kell lenniük a szörnyűségekkel, hogy hasonló ne fordulhasson elő újra.

Ezt a gondolatot erősítette meg Tóth Géza a Hit Gyülekezete Közösség lelkésze is, aki arról beszélt, hogy sajnos az egykori tragédiákhoz sokan hozzájárultak: „Általában a gyorsaság és a szorgalom erény, a késlekedés pedig szégyen, de volt kor, amikor az értékek a feje tetejére álltak, és az lett volna erény, ha késlekedünk, például a zsidók listázásával, de sajnos a magyar hatóságok szorgalmasan dolgoztak.” – hangsúlyozta, és hozzátette, bár mi már jóvátenni nem tudjuk az elődök bűneit, de felhívhatjuk a figyelmet az utánunk jövőknek arra, ami történt.

Dr. Verő Tamás főrabbi közös imádságra hívta a jelenlévőket. Elmondta, főimádságukat Izrael felé fordulva mondják el, s előtte három lépést tesznek hátra, majd három lépést előre. Hozzátette, Auschwitz a legnagyobb magyar temető, ahol százezrek haltak meg, akiknek sírokat nem állíthattunk, csak a szívünkben őrizzük őket. A megnyitó résztvevői a hatszázezer magyar áldozatra hat kő elhelyezésével emlékezett, ezután pedig Forgács János holokauszt túlélő mesélt deportálásáról, a táborokról, az ott átélt eseményekről, majd felszabadításáról és hazatéréséről. Jancsi bácsi történetét részletesen a Győr+ Hetilap május 4-i számában illetve az online felületen is megtaláljátok majd.

A vagonkiállítás április 24-29-ig tekinthető meg ingyenesen hétköznap 8:00-17:00-ig, hétvégén pedig 9:00-16:00-ig a Győri Vasútállomáson.
Papp Zsolt
Forrás: gyorplusz.hu
Fotó: O. Jakócs Péter
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 08:07, csütörtök | Helyi
Menyhalat telepítettek öt helyre (VIDEÓ)
A megyei horgász szövetség 25 ezer darab menyhalat telepített. Mutatjuk a helyszíneket!
2026. Április 09. 08:05, csütörtök | Helyi
Elkezdődött a kórházban a CT-MR beruházás
A Petz-kórház tájékoztatása szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság kivitelezésében megkezdődtek a CT – MR beruházási munkálatok.
2026. Április 09. 07:08, csütörtök | Helyi
A cél az energiafüggetlenség: Zalaegerszegen fejlesztett a győri egyetem
Országosan is egyedülálló Fenntartható Energia Laboratóriumot hozott létre Zalaegerszegen a Széchenyi István Egyetem.
2026. Április 08. 08:24, szerda | Helyi
Budapest-Kelenföld és Ferencváros között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése
