Hírek
2012. Július 17. 15:39, kedd |
Helyi
Forrás: Pozsgai Kitti
Vallott a férfi: megfojtotta a győri édesanyát
![Vallott a férfi: megfojtotta a győri édesanyát](/external/image_cache/c/4/1/c4127b785d45a0f56da8dd222f76a89e.jpg)
Vallott a gyilkos, akit Vácon fogtak el rendőrök. Először kézzel, majd törölközővel fojtogatta az asszonyt.
A 41 éves P. Ottót, a múlt szombati győri gyilkossággal gyanúsítják- közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.Károlyi Zoltán alezredes elmondta: a megölt asszony volt élettársa a kihallgatásán tagadott, később azonban beismerte, hogy megfojtotta a négygyermekes édesanyát.
Hosszú szerelmi huzavona, rendszeres veszekedések előzték meg végleges tettét, a nő ezúttal is el akarta küldeni otthonából a férfit.
Vidákovich Gábor alezredes, kiemelt főnyomozó is tájékoztatást adott a mai sajtótájékoztatón, elmondta, hogy aszombati veszekedés során a gyerekek nem voltak otthon. Azokban az órákban, amikor a tragédia történt, éppen hazafele tartottak busszal, Győrbe érkezve azonban édesanyjuk már nem várta őket a pályaudvaron. Valószínűleg ekkor már halott volt, bár a gyanúsított P. Ottó állítása szerint az asszony még élt, amikor otthagyta. Miután magához vett 100 ezer forintot és áldozata két mobiltelefonját, magára hagyta áldozatát, annak lakáskulcsával bezárta a magatehetetlen asszonyt és Budapestre utazott. A telefonokat állítása szerint azért vitte magával, mert le akarta ellenőrizni, hogy a nő még milyen férfiakkal tart kapcsolatot. Miután nem talált semmilyen számára fontos információt, aDunába dobta a telefonokat és az asszony lakásának kulcsát Ezután utazott Vácra, ahol egy alkalmi ismerőse fogadta be, az egyébként hajléktalan (állandó lakcímmel nem rendelkező), bűntetlen előéletű férfit.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 11. 09:14, vasárnap | Helyi
Nagyon nem mindegy, hogy bekerülsz-e a koleszba
A legtöbb helyen augusztus elejéig várják az egyetemek a kollégiumaikba való jelentkezést.
2024. Augusztus 11. 08:13, vasárnap | Helyi
Az Olimpiai Sportpark tornacsarnokában köszöntötték a Párizsból hazatérő tornászokat
Augusztus 6-án kedden a repülőtérről egyenesen a győri Olimpiai Sportpark tornacsarnokába utaztak a Győri Atlétikai Club tornászai Bácskay Csenge és Mészáros Krisztofer.
2024. Augusztus 11. 07:13, vasárnap | Helyi
Ismét korlátlanul használható a medvei híd
A magyar-szlovák határ északi oldalán a felvidéki Nagymegyer és Medve települések között befejeződtek az útfelújítási munkálatok – tájékoztat az Útinform.
2024. Augusztus 10. 09:10, szombat | Helyi
Tandem-Szem: Ikrény – Párizs kerékpárral
Tandembiciklivel indulnak neki a Tandem-Szem Egyesület tagjai a nagyjából 1700 kilométeres Ikrény-Párizs túrának, hogy a paralimpia megnyitóján részt vehessenek.