Hírek
2026. Január 10. 08:08, szombat | Helyi
Vámosszabadi kérdéseire adtak megoldási javaslatokat a győri hallgatók
A projektszemléletű oktatás keretében Vámosszabadi több közlekedési és más infrastrukturális kihívásaira kínáltak megoldásokat a Széchenyi István Egyetem építőmérnök hallgatói.
A javaslatok bemutatását az intézmény Győri Innovációs Parkjában tartották a közelmúltban, amelyen a Győr melletti község polgármestere és több lakója is részt vett.
Különleges feladatra vállalkoztak a Széchenyi István Egyetem építőmérnök hallgatói a Közlekedésépítési projekt 1. elnevezésű tantárgy keretében. A fiatalok Vámosszabadi életében fontos témákat jártak körül, projektjeiket pedig az intézmény Győri Innovációs Parkjában megtartott rendezvényen mutatták be a közelmúltban.
„Harmadéves hallgatóink minden évben valamelyik Győr környéki település közlekedési, közműellátottsági, illetve egyéb infrastrukturális problémáival foglalkoznak. Ezúttal Vámosszabadit választottuk, amelynek polgármestere, Ambrus Gellért is a kezdeményezés mellé állt, és vele együttműködve terveztük meg a konkrét feladatokat. Ennek köszönhetően a fiatalok valódi, az életből vett helyzetek megoldásán dolgozhattak” – fogalmazott dr. Makó Emese tárgyfelelős, a Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszék vezetője.
Hozzátette, a hallgatók öt-hat fős csoportokban mérték fel a település úthálózatát, kerékpár-közlekedési, közlekedésbiztonsági, csapadékvíz-elvezetési problémáit, megismerték településfejlesztési elképzeléseit, térinformatikai adatbázist hoztak létre, majd mindegyik munkarészre fejlesztési javaslatokat dolgoztak ki.
„Az előadások kitűnően sikerültek: hallgatóink rutint szerezhettek a prezentáció terén, bemutathatták mindazt, amit a projekt során elvégeztek, és az adott problémára megoldásokat is kínáltak” – mondta el az oktató. Hozzátette, a fiatalok komplex munkát, laboratóriumi vizsgálatokat, helyszíni műszeres méréseket hajtottak végre. Volt olyan csoport, amelyik a KLÁRA útdiagnosztizáló, lézeres berendezéssel valamennyi utca állapotát felmérte, és olyan is, amelyik talajradarral vizsgálta a közműveket a pontos adatok begyűjtése érdekében.
„A régió egyik legdinamikusabban fejlődő községe a miénk, ezért számos stratégiailag fontos infrastrukturális kérdést vizsgálunk, amelyhez nagy segítséget jelent a hallgatók mérnöki szemlélete, tudományos igényességű elemzése. A pontos adatokkal alátámasztott helyzetfeltárás erős alapot adhat egy-egy konkrét fejlesztés kimunkálásához, vagy egy pályázat elkészítéséhez. Számos új szempontot és impulzust kaptunk a közlekedési témákban, és sok olyan megállapítással találkoztunk, amelyek megerősítették előzetes elképzeléseinket” – fejtette ki Ambrus Gellért, Vámosszabadi polgármestere. Mint mondta, személyesen is kötődik az egyetemhez, hiszen itt végzett itt végzett az egykori közgazdasági fakultáson, sőt távoktatásban jelenleg is az intézmény hallgatója. Az együttműködésnek azonban nem elsősorban ezért örült, hanem mert az egyaránt hasznos a hallgatók gyakorlati képzése, valamint az általa irányított település fejlődése szempontjából.
A projektfeladat a beszámolókkal még nem ért véget, hiszen az előadást követően a hallgatóknak írott tanulmányban is ki kell fejteniük eredményeiket, amelybe a rendezvényen kapott visszajelzéseket, meglátásokat is beépíthetik.
(Fotó, forrás: SZE)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
