Hírek
2013. Augusztus 01. 08:54, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Varga Mihály: a hitelek forintosítása lehet a megoldás
A jelzálog alapú devizahitelek valamilyen módon történő forintosításával segítheti a kormány a devizahiteleseket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A miniszter úgy fogalmazott: a civil érdekképviselettel, valamint a Magyar Bankszövetséggel történt egyeztetések során körvonalazódott, hogy "valószínű olyan megoldást kell alkalmazni, amely valamilyen módon forintosítja ezeket a hiteleket".
Varga Mihály kifejtette: a kormányváltáskor több mint 730 ezer jelzálog alapú devizahiteles volt Magyarországon, az elmúlt években a végtörlesztéssel, az árfolyamgát bevezetésével, a Nemzeti Eszközkezelő elindításával, illetve a különböző banki ügyfélsegítő programokkal 488 ezer embernek sikerült valamilyen segítséget adni. Emlékeztetett arra, hogy a kormány úgy döntött, a jelzálog alapú devizahitelt ki kell vezetni a piacról, mert rossz termék, és szeretnének segíteni azoknak az embereknek, akiket az eddigi megoldások nem értek el.
Arra kell valamilyen megoldást találni, hogy az időközben jelentősen megváltozott árfolyamot és "a hektikusan változó kamatszintet megpróbáljuk valamilyen módon fixálni" - jelezte Varga Mihály, hozzátéve, hogy erre is vannak európai példák, például a kamatszint rögzítése egy plusz-mínusz sávban.
Az érintettekről elmondta: az elsőszámú kedvezményezettek azok lehetnek, akik lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelt vettek fel, de azok nem, akik szabad felhasználású jelzáloghitelt vettek fel. "Ezen hitelek kivezetése máshogyan történhet majd meg" - fűzte hozzá Varga Mihály. Vannak, akik befektetési céllal vásároltak lakást, rajtuk "nem tudunk segíteni" - mondta Varga Mihály.
Kifejtette: az egyeztetéseken arról még nem volt szó, hogy a bankok mekkora terhet tudnak elviselni, a tehermegosztás nem került szóba. Kiemelte: a tárgyalásokon neki - az állam mellett - nemcsak az érintett hiteleseket, hanem azokat az embereket is képviselnie kell, akik semmilyen hitelt vagy csak forinthitelt vettek fel.
Arra a kérdésre, hogy miként lehet majd kiszűrni azokat, akik tudnák fizetni hitelüket, mégis az állami segítségre várnak, Varga Mihály leszögezte: "a hitelt mindenkinek fizetnie kell", csak azokon tudnak és akarnak segíteni, akik a rossz szerződések, a rossz termék miatt kerültek nehéz helyzetbe.
A miniszter jelezte: kapkodni nem kell, de megoldást kell találni, legkésőbb őszre el kell készülnie egy megoldási javaslatnak. Mivel a jövő évi költségvetésről szóló törvényt szeptember 30-áig kell benyújtani az Országgyűlésnek, addigra fel kell mérni azt, hogy egy ilyen segítő program mennyibe kerülhet az államnak.
A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitel visszafizetéséről Varga Mihály elmondta: 2,2 milliárd eurót kell visszatörleszteni az IMF-nek; erre rendelkezésre áll a fedezet, több forrása is van a visszafizetésnek, és biztonságos tartalék is marad.
Varga Mihály kiemelte: az, hogy a magyar kormány az elmúlt három évben el tudott jutni idáig, törleszti a 2008-ban az előző kormány által felvett hitelt és még jelentős tartalékai is maradnak, azt jelenti, helyes irányba indultak el. Jelezte: az előtörlesztéssel, a rendelkezésre állási díj és a kamatszolgálat megtakarításával körülbelül 5 milliárd forintot nyer az ország.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
