Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2010. December 30. 14:29, csütörtök | Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség

Vasvillával rontott a rendőrökre

Vasvillával rontott a rendőrökre

Figyelmeztető lövéssel tudtak csak megállítani a rendőrök egy férfit, aki vasvillával támadt rájuk szerdán este, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán. A férfi előzőleg két rokonát késelte meg, ezért hívták ki a rendőröket.

A megyei rendőrség tájékoztatása szerint Tiszadadán egy család tagjai vesztek össze, a veszekedés odáig fajult, hogy az egyik férfi megkéselte két rokonát. A sérülteket kórházba szállították, egyikük állapota életveszélyes. A helyszínre hívott rendőrök az utcán találták meg a késelőt, aki viszont vasvillával a kezében indult feléjük. A vasvillát háromszori felszólítás után sem tette le, ráadásul az egyik rendőr felé szúrt vele. A megtámadott rendőr figyelmeztető lövést volt kénytelen leadni, erre végül letette a vasvillát a férfi.

A rendőrök megbilincselték a támadót, de közben elkezdtek gyülekezni a környékbeliek, hogy az elfogott késelőn elégtételt vegyenek a megsebesített rokonaik miatt. A rendőrök ekkor erősítést hívtak, végül a tömegből is előállítottak négy embert, csoportos garázdaság miatt.

A késeléssel gyanúsított 38 éves férfit őrizetbe vették, életveszélyt okozó testi sértés miatt indult ellene eljárás. Az ügy kapcsán hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak miatt pedig a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészségségen kezdeményeztek eljárást a rendőrök.

Független Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.